2012. május 24. Eszter


Mindenáron megmentenék az Opelt

  2009. március 22. - 12:55


A német Opel vezetője szerint akár a legvégsőkig is elmennek annak érdekében, hogy megmentsék a cég üzemeit a bezárástól. A cégvezető elmondása szerint tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal egy 3.3 milliárd euró értékű támogatásról. Az Opel alkalmazottainak szakszervezeti vezetője ezalatt bejelentette, hogy a dolgozók 25 százalékos részesedést vásárolnának a cégből. Németország gazdasági minisztere kedden közölte, hogy az amerikai GM hajlandó eladni az Opel többségi részvényeit.

A német Opel vezetője, Hans Demant a német Wirtschaftswoche című gazdasági magazinnak nyilatkozva azt mondta, hogy tudja, fájdalmasak lesznek a cég megmentéséhez szükséges intézkedések. Ezek közt eddig az került szóba, hogy bizonyos részlegeket bezárnak, dolgozókat bocsátanak el és csökkentik a béreket.

A német Spiegel magazin március elején azt írta, hogy az Opel menedzsmentje három európai üzem bezárását tervezte - kettő németországi és egy belgiumi gyárat. A döntés eredményeképp 11 ezer embert, az Opel alkalmazottainak ötödét bocsátanák el.

Ezalatt a német Bild bulvárújság szombati számában arról írt, hogy az Opel alkalmazottainak szakszervezeti vezetője Klaus Franz bejelentette, hogy azon mérlegelnek, hogy a dolgozók 25 százalékos részesedést vásároljanak maguknak a cégben. Ennek érdekében a munkások hajlandóak elfogadni, hogy bérük csökkenjen - mondta a szakszervezeti vezető.

A német Opel vezetője, Hans Demant szerint nem fordulhat elő, hogy a cég csődbe jusson. Állítása szerint jól haladnak a tárgyalások a kormánnyal annak érdekében, hogy az Opel 3,3 milliárd eurós állami támogatáshoz jusson.

Németország gazdasági minisztere Karl-Theodor zu Guttenberg kedden közölte, hogy a GM autógyárral folytatott tárgyalásokon az amerikai cég vezetői hajlandónak mutatkoztak arra, hogy eladják az Opel részvényeik többségi részét. A gazdasági miniszter elmondása szerint megpróbálják elérni, hogy az amerikai kormány garanciát vállaljon arra: a német kormánynak az Opel megsegítésére szánt pénzügyi támogatásából nem utalnak át pénzt az amerikai GM-hez.



« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »