2009. április 04. - 18:16
Roham lehet a bankoknál júliusig, a szociálpolitikai támogatásért és támogatott hitelekért. Bajnai Gordon júliustól felfüggesztené ezeket a támogatásokat is. Akik már megkötötték, vagy júliusig megkötik a szerződést, megkapják a támogatást. Az RTL Híradónak nyilatkozó hitelközvetítő cég szerint az év közepétől visszaeshet a lakásvásárlás, ügyfeleik nagy része ugyanis a szocpollal tudja felmutatni a hitelhez szükséges önrész nagy részét.
Lakásépítési támogatásra, azaz szocpolra 2007-ben 53, tavaly 46 milliárdot fizettek ki. Ez azt jelenti, hogy szocpolt több mint 50 ezer család kapott. Az RTL Híradó által megkérdezett hitelközvetítő cégnél a lakáshitelt felvevők nagy része, 10-ből 8-an így jutottak ingatlanhoz. Minden második hitelfelvevőnek egyáltalán nem volt pénze, és a szocpolból fizette ki az önerőt.
Stifter Mónika, a RE/MAX Hitelcentrum értékesítési vezetője azt mondta, ez jelentősen megnövelte a keresletet, hiszen összegyűjteni olyan sok pénzt, hogy egy lakást tudjanak vásárolni az nagyon nehéz, ha ez nem lesz jelentősen vissza fog esni a vásárlás.
Addig pedig roham lehet a bankoknál. Aki ugyanis már megkötötte vagy még júliusig megköti a szociálpolitikai támogatásra a szerződést, vagy kamattámogatott hitelt vesz fel, annak jár a támogatás. Csak azoknak nem, akik július után igényelnék. De ők sem esnek el végleg ettől. A tervek szerint a támogatásokat csak felfüggesztik, azaz később lehet még szociálpolitikai támogatás. De, hogy mikor, azt egyelőre nem lehet tudni.