2009. április 17. - 12:54
Mély, globális válságot, renyhe felépülést és a feltörekvő gazdaságok számára gyenge tőkeáramlást jelzett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön. Mindez csapást jelent Közép- és Kelet-Európa számára - közölte az AFP.
"A jelenlegi válság valószínűleg szokatlanul hosszú és súlyos, a kilábalás pedig lassú lesz" - közölte az IMF a "Világgazdasági Kilátások" című jelentésének két fejezetét közzétéve. Ezzel a címmel évente kétszer ad ki jelentést a nemzetközi pénzügyi szervezet, amelynek a most nyilvánosságra hozott előrejelzése még csak meg sem próbálkozik azzal, hogy időbecslést adjon a válság végére.
A feltörekvő gazdaságok Európa középső és keleti felében különösen sérülékenyek, mivel pénzügyi szektoraikban és gazdaságaikban meghatározóak a nyugati bankok - írja az AFP. Az IMF szerint a múltbeli tapasztalatok azt mutatják, hogy pénzügyi válságok idején a tőkeáramlás zuhanása nagyarányú és elhúzódó szokott lenni. Az IMF a 80-as évek latin-amerikai adósságválságát, és a japán bankrendszer 90-es évekbeli krízisét hozza fel példaként.