2012. május 24. Eszter


GfK: a válság óta csaknem 4 százalékkal csökkent a napi cikkek forgalma

  2009. április 17. - 9:35


A gazdasági válság kirobbanása miatt 2008 utolsó negyedévében 3,7 százalékkal csökkent itthon a napi fogyasztási cikkek forgalma. A recesszió hírére a magyar háztartások nem az olcsóbb termékeket vásárolták, hanem inkább kevesebbet vettek a napi cikkekből - derül ki a GfK Hungária felméréséből. 2009 első két hónapjában ezek értékbeli forgalma csaknem 2 százalékkal csökkent tavaly január-februárhoz képest, körülbelül 5 százalékos élelmiszerinfláció mellett.
 
Bár a kereskedelmi márkás termékek aránya továbbra sem éri el a nyugat-európai országokban tapasztalt egyharmados forgalmi részesedést Magyarországon, évről évre többet vesznek belőle a hazai háztartások. 2007-ben 24, 2008-ban már 26 százalék volt az arányuk - közölte a GfK.
 
A kereskedelmi csatornák közül a legnagyobb növekedést a szupermarketek érték el tavaly, 15-ről 17 százalékra nőtt a piacrészük. Egy jórészt a vásárlások gyakoribbá válásának köszönhető, a GfK szerint. A cash&carry áruházak az egyik áruházlánc megszűnésével veszítettek piacrészükből, 2008-ban 3 százalék alatt voltak. A korábban rohamosan terjeszkedő hipermarketek előretörése megállt, és a diszkont áruházak részesedése sem változott 2007-hez képest. A kisboltok aránya azonban továbbra is évi 1-2 százalékkal csökken - derül ki az elemzésből.
 
Ami a vásárlási szokásokat illeti, az előző évekhez hasonlóan továbbra is pénteken és szombaton bonyolítják a forgalom 40 százalékát; ezen belül az esetek 60 százalékában a dél előtti órákra esik a vásárlás.


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »