2012. május 24. Eszter


Kisebb a hiány a vártnál

  2009. április 22. - 9:35


Mind a márciusi, mind az első negyedévi államháztartási hiány kisebb volt a vártnál. Márciusban 332,9 milliárd helyett 309,4 milliárd forint volt a deficit, az első három hónapban pedig a vártnál több mint 20 milliárddal kisebb, 566 milliárd - jelentette be kedden Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára. A megszorító csomag eredményeképpen az év második felében 155 milliárdos költségvetési többlettel számol a PM.
 
Az államháztartás hiánya az első félévben a bruttó hazai termék (GDP) 3,4 százaléka lesz, ami jelentősen meghaladja a 3 százalék alatti éves célt, de a kormány által tervezett megtakarítási intézkedések a második félévben éreztetik majd hatásukat. A 13. havi nyugdíjat, a 13. havi közalkalmazotti illetményt, a lakástámogatást, a nyugdíjkorrekciót érintő megszorítás és az áfaemelés következtében a PM azzal számol, hogy az év végére 155 milliárd többlete lesz a költségvetésnek. A tavalyi mínusz 186 milliárdhoz képest ez egy év alatt 341 milliárdos javulás - mondta Várfalvi István. Ezzel tartani lehet a 2,9 százalékos éves hiányt - tette hozzá.
 
A kormány már 5,5-6 százalékos gazdasági visszaeséssel számol, az eddigi költségvetési adatok 3-3,5 százalékra készültek. A kabinet ezt látva határozta el a most bejelentett takarékossági intézkedéseket, amelyek összhatása 400 milliárd forint 2009-ben. A kormány még nem nyúlt hozzá a költségvetés egyensúlyi tartalékához, ez további mozgásteret teremt - mondta Várfalvi. A külpiacokra vonatkozó uniós prognózis megismerése május 4-én módosíthatja a makrogazdasági pályát.
 
Oszkó Péter pénzügyminiszter a hét végén részt vesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanácskozásán, amelyen ismerteti a vasárnap hozott kormányzati intézkedéseket. A kormány tartja magát az IMF-fel, az Európai Unióval és a Világbankkal kötött hitelmegállapodásban foglaltakhoz - közölte Pichler Ferenc sajtófőnök.


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »