2012. május 24. Eszter


Több mint félezer közmunkás dolgozik a kelet-magyarországi erdőkben

  2009. május 04. - 14:07


 
Megkezdődött a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. már hagyományosnak mondható héthónapos programja, amelynek során november végéig 560 munkanélküli dolgozik az állami erdőkben - közölte a Független Hírügynökséggel hétfőn Kaknics Lajos, a társaság vezérigazgatója.
 
Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban 60 ezer hektárnyi állami tulajdonú erdőt gondoz a Nyírerdő, amelynek valamennyi erdészete alkalmaz közmunkásokat. A dolgozók 40 százaléka a rendelkezésre állási támogatásban részesülők közül kerül ki. A romák aránya meghaladja a 40 százalékot, minden harmadik közmunkás pedig 45 év feletti. A két megyében összesen 72 település érintett a programban. A társaság vállalta, hogy a program lezárulta után is tovább foglakoztatja minden tizedik munkavállalót három hónapon keresztül - mondta el Halmágyi János, az erdőgazdaság osztályvezetője.
 
A programban részt vevők feladatai között turistautak, tanösvények karbantartása, akácosok, nyárasok nyesése és szemétgyűjtés is szerepel. Napi nyolcórás munkáért havi 71.500 forintot, valamint étkezési utalványt és tűzifa-ellátmányt kapnak.
 
A program teljes költségvetése meghaladja az 520 millió forintot. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsa, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. támogatása egyaránt megközelíti a 210 millió forintot. A Nyírségi Erdészeti Zrt. a 20 százalékos önerő biztosításával, azaz 105 millió forinttal járul hozzá a költségekhez - közölte Vereb István, a cég kommunikációs munkatársa.


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »