2012. május 24. Eszter


Kartellt sejt a GVH az élelmiszerkódexben

  2009. május 22. - 14:59


A Gazdasági Versenyhivatal szerint a magyar és az uniós versenyjogot is sértheti az élelmiszerkódex néhány pontja, például az, amelyben a kereskedők vállalták, hogy az eladói térben 80 százalékot adnak a magyar áruknak. A GVH elnökhelyettese pénteken azt mondta, hogy a kódex július elsejei hatályba lépéséig megmondják, kartell-e ez a megállapodás. Szerintük egyébként lenne más megoldás is a cél elérése érdekében.
Az áruk szabad áramlásának és a vállalkozás szabadságának magyar és uniós alapelvével ütközhet, ha a hazai termékeket előnyben részesítik uniós árukkal szemben - mondta újságírók előtt Nagy Márta, a GVH elnökhelyettese.

A kódexet másfél hónapja írták alá a földművelésügyi tárca bábáskodásával. A legnagyobb visszhangja annak a résznek volt, hogy a nagy áruházláncok eladói területén belül 80 százalékot adnak a magyar áruknak.

A GVH véleményét nem kérték ki az aláírás előtt, ezért nem mondhatták el, hogy szerintük lenne más megoldás is. Ha a kereskedő cégek egyenként vállalták volna a szóban forgó feltételt, azt a GVH nem kifogásolná - mondta Nagy Zoltán elnök. Mint kifejtette, az együttes megállapodás sérti a versenyjogot, s már szándék is tiltott.

A kódex július elsején lép hatályba, a GVH-ban azt ígérik, hogy a legalapvetőbb megállapítást addig megfogalmazzák. A végső határozatot pedig az év végéig szeretnék meghozni, amikor az aláírók amúgy is felülvizsgálják a kódexet - mondta Nagy Zoltán.

A GVH elnöke kitért annak megválaszolása elől, hogy milyen következménye lehet, ha - akár csak néhány ponton is - elmarasztalják a kódex aláíróit. Nagy Zoltán csak annyit mondott, hogy nem céljuk a büntetés, számos alkalommal eltekintettek ettől.


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »