2012. május 24. Eszter


Egyesül az MNB és a PSZÁF?

  2009. május 25. - 8:36


A jegybank nem cáfolta a PSZÁF és az MNB összevonását - írta a Magyar Nemzet szombati számában. A cikk egyúttal megjegyzi, hogy az MNB válaszaiban a fúzió mellett érvelt. A napilap kérdésére, miszerint összevonják-e a két szervezetet, az MNB sajtóosztálya kitérő választ adott. Kiemelték, hogy a régió többi országában (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Románia) a felügyeleti feladatokat a jegybankon belül látják el.

A jegybank sajtóosztályán azt is elmondták, hogy a pénzügyminisztériummal, a PSZÁF-fel és a nemzetközi intézményekkel tárgyalásokat folytatnak arról, hogy miként lehetne megvalósítani azt, hogy a felügyelet előretekintő, kockázatértékelésen alapuló szemlélete hangsúlyosabbá váljon.

Binder István, a PSZÁF szóvivője nem nyilatkozott az összevonás tervéről, elmondta azonban, hogy egyetértenek a felügyelet erősítésével és a PSZÁF-nek konkrét javaslatai is vannak. A Magyar Nemzet szombati cikke megemlíti, hogy az összeolvadással a felügyelet vezetése a jövő évi kormányváltással is a helyén maradhat.

 


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »