2009. május 29. - 11:22
Az első negyedévben jelentősen, 7,7 százalékkal estek a beruházások a magyar gazdaságban, tavaly ugyanekkor csak 3 százalék volt a süllyedés. A Központi Statisztikai Hivatal adatsorából azonban még sötétebb kép bontakozik ki az invesztíciók összegszerűségében: 2008. első három hónapjában nem egészen 4800 milliárd forint volt a befektetett pénz, idén viszont mindössze 780 milliárd. A legnagyobb visszaesést mindkét évben a közigazgatás beruházásaiban mérték, tavaly majdnem 28, idén tavasszal 24 százalékot.
Nagy mértékű a visszaesés a szállítás, raktározás területén, ezen belül is elsősorban a belföldi szállítás teljesítményében. Az idei év eleji 21 százalék zuhanás nyilvánvalóan az ipar csökkenő kibocsátásával és a kisebb lakossági fogyasztással függ össze.
Közel 20 százalék a visszaesés a mezőgazdaságban, és a pénzügyi szektor is visszafogta beruházásait, több, mint 12 százalékkal, Növekedett viszont a teljesítmény az ingatlanügyletekben (3,5 százalékkal) és az információ, kommunikáció terén (23 százalékkal), bár ebben szerepe van annak is, hogy ebbe az osztályba került át a távközlés, amelyben nagy értékű fejlesztések zajlanak folyamatosan.