2009. június 29. - 11:30

Az elmúlt napokban a Dunántúl jelentős részén, elsősorban Nyugat-Magyarországon a lakóházakon kívül panziókban, vendéglőkben is súlyos károkat okoztak a megáradt folyók, illetve az ítéletidő - írja a Napi Gazdaság. A lap összeállításából kiderül, milliárdokat vitt el az víz: az áradat többek között elöntötte Kőszeg történelmi belvárosát és letarolta Velemet.
A Napi Gazdaság összeállításában arról ír, noha Győrnél a folyók vasárnap hajnalban a vártnál alacsonyabb vízszinttel tetőztek, ám a hullámtérben lévő csónakházakat és a strandot így is elöntötte a víz.
Emlékeztetnek: az elmúlt napokban Szentgotthárdot és Körmendet is veszélyeztető Rába vasárnap dél körül tetőzött Sárvárnál, a Lajta magyarországi szakaszán azt követően stabilizálódott a helyzet, hogy tegnap délután egy 3 millió köbméter víz befogadására alkalmas magyarországi szükségtározót is megnyitottak, a hasonló ausztriai intézkedés után. Folyamatosan emelkedik a Dráva is: a folyó lakott területeket egyelőre nem veszélyeztet, de vízi túrázásra nem adnak ki újabb engedélyt, miután egy nagyobb társaságot a hét végén ki kellett menteni. A belvíz már szinte az egész Dunántúlt fenyegeti: a legkritikusabb a helyzet a Hanságban, de Vas, Zala, Somogy és Tolna megyében is több száz hektár van víz alatt.
Az esőzéseket követő áradások eddig a legnagyobb károkat Vas megye északnyugati részén, a Kőszegi-hegységben okoztá - írja a Napi Gazdaság. A patakok néhány óra alatt duzzadtak folyammá, Kőszegen a történelmi belváros több mint száz műemléki védettséget élvező épületébe, köztük egy templomba is betört a víz. Az üdülőfaluként ismert Velemben házakat, hidakat, utakat rongált meg az áradat, a 60-80 centis víz a főutcán farönköket maga előtt görgetve vonult végig, többmázsás kapukat, járműveket sodort el.
Ilyen pusztításra a legöregebbek sem emlékeznek - mondta Horváth Miklós polgármester -, az már biztos, hogy a település saját erőből nem tudja elvégezni a helyreállítást. Víz, majd sár árasztotta el az idegenforgalmi területen többek között Kőszegdoroszlót, Rátótot és Cákot is. A Szombathelyi Erdészeti Zrt.-től kapott információk szerint az időjárás legalább 80-100 millió forintos kárt okozott a többségében a kirándulók előtt is megnyitott erdei feltáró utakban, különösen a Kőszegi-hegység környékén.
Az ítéletidő nagy pusztítást végzett néhány, a településektől távolabbi panzióban, illetve a kirándulók által kedvelt borospincében is, ezeket a károkat egyelőre felbecsülni sem tudják, jó esetben is hetekbe telik, míg újra kinyithatnak, vagyis épp a főszezon bevétele kerül veszélybe. Makai Tibor, a kistérség idegenforgalmi ügyben illetékes szakembere szerint nagyon szerencsésnek mondhatja magát, aki némi renoválással és egy festéssel megússza dolgot.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]