2012. május 25. Orbán


Coface: nagyobb lesz a gazdasági visszaesés

  2009. július 07. - 9:34


A korábban jósoltnál nagyobb mértékű, összesen 6,6 százalékpontos világgazdasági visszaesésre számít a Coface a 2007 és 2009 közötti időszakban. Magyarországon sem reménykedhetünk gyors talpra állásban. „A statisztikai adatok szerint 6,7 százalékos GDP-visszaesés várható Magyarországon az idén” – mondta Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója.
 
A Coface adatai szerint a világgazdaság visszaesésének üteme 2009-ben átlagosan 2,5 százalékot tesz ki, amely során a fejlett iparral rendelkező országok 3,9 százalékos visszaesést szenvednek el, a feltörekvő országok pedig 0,7 százalékos növekedést könyvelhetnek el. A szerény mértékű növekedés 2010-ben indulhat meg átlagosan 1,7 százalékos ütemmel; ezen belül a fejlett országok 0,5 százalékos növekedésre számíthatnak, míg a feltörekvők lényegesen jobb, 4,1 százalékos gyarapodással kalkulálhatnak. Ezen legújabb számítások figyelembe veszik az év eleji időszakra valószínűsített, a korábbinál jóval nagyobb ütemű visszaesést, és azt feltételezik, hogy a csökkenés a következő hetekben megáll.  

Ezek alapján a világgazdaság teljesítményének csökkenése 6,6 százalékpont körül alakulhat 2007 és 2009 között a Coface szerint, ami kivételesen nagy visszaesés. A cég úgy véli, hogy a legnagyobb mértékű visszaesést a FÁK és a feltörekvő európai országok gazdaságai szenvedik el.

Úgy tűnik, hogy a nyugat-európai országok gazdaságai elérték a gödör alját. A legtöbb európai ország besorolása változatlan maradt, kivéve Ausztriát, Hollandiát és Finnországot (ezen országok esetében a minősítéseket A1-ről A2-re rontotta a Coface), ahol a csökkenő külföldi kereslet érinti hátrányosan a gazdaságokat. A Coface Portugáliát A3-as besorolás mellett negatív megfigyelési listára helyezte a Coface, ahol a háztartások fogyasztásának drasztikus csökkenése mellett az exportvolumen és a beruházások visszaesése figyelhető meg. 
 
A feltörekvő európai országok reálgazdasági folyamatait érintette leginkább a válság, és a helyi valuták is instabilak. Szlovákia A3-as besorolás mellett negatív megfigyelési listára került a gazdasági aktivitásában tapasztalható nagymértékű visszaesés miatt, ahogyan a Balti-országok is recesszió mértékének, és a cégeik súlyos eladósodottságának következtében.   

Magyarország 
 
Magyarországon sem reménykedhetünk gyors talpra állásban. „A statisztikai adatok szerint 6,7 százalékos GDP-visszaesés várható Magyarországon az idén” – jegyzi Meg Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója. Amíg a főexportpiacokon - főleg Németországban, amely általában a teljes magyar export 30 százalékának a felvevőpiaca - stagnálás vagy visszaesés tapasztalható, addig a magyar gazdaságban sem képes növekedést felmutatni, teszi hozzá Dercze. Az országigazgató szerint további gondokat jelent, hogy Magyarország belső kereslete nem olyan meghatározó a teljes GDP szempontjából, és a költségvetés helyzete - nem tud annál többet áldozni, mint ami EU-forrásokból befolyik - miatt ezt sem vagyunk képesek érdemben stimulálni. Emellett a magas kamatszint sem bátorítja a magán beruházásokat.  
 
Dercze úgy tapasztalta, hogy az acélkereskedelemmel és a turizmus kapcsolatos iparágak is beléptek a problémás szektorok körébe, ami végül is nem meglepetés, csak mostanra jöttek ki a számok. Az országigazgató úgy látja, hogy a GDP valamint a munkanélküliség szempontjából várhatóan a következő negyedév lesz a legrosszabb, és legelőször a 2010 első negyedévének adataira lesz érdemes figyelni. Emellett a magyar fizetésképtelenségi adatok azt mutatják, hogy az idén rekord várható a felszámolási eljárások számát tekintve, már az első negyedévben 20 százalék feletti növekedés volt tapasztalható, állítja Dercze. Hozzáteszi, hogy hosszabb távon pozitív változást hozhat a júliusban hatályba lépő új csődtörvény, amelytől mindenki azt várja, hogy növekedjen a csődök száma a végelszámoláshoz képest. A csődvédelem alatt ugyanis van esély a cégek reorganizációjára, és nagyobb eséllyel lehet talpra állítani őket, hiszen az a lényege, hogy ne döntsék be őket azonnal, hanem levegőhöz jussanak. Azt azonban még nem tudni, hogy Magyarországon az új törvény mikor érezteti hatását, de az kétségtelen, hogy azokban az országokban, ahol nagyobb a szerepe van, ott a jelentősége is nagyobb.
 
[Forrás: Orient Press Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »