2012. május 25. Orbán


Bajnai egyházi segítséget kért a Krízisalaphoz

  2009. július 09. - 7:56


A miniszterelnök arra kérte a történelmi egyházak vezetőit, hogy lehetőségeikhez mérten nyújtsanak segítséget a Krízisalap társadalmi megismertetésében, hitelesítésében, tanácsaikkal pedig támogassák annak működését. Szerdai találkozójukon a válságról is szót ejtettek.
Bajnai Gordon miniszterelnök hivatalában fogadta és tárgyalást folytatott a magyar történelmi egyházak vezetőivel. A találkozón részt vett Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Kiss Péter társadalompolitikai miniszter is.

A miniszterelnök felkérte az egyházak vezetőit, hogy lehetőségeikhez mérten nyújtsanak segítséget a Krízisalap társadalmi megismertetésében, hitelesítésében, tanácsaikkal pedig támogassák annak működését. A történelmi egyházak és a kormányzat képviselői közötti konzultáción a felek beszámoltak a válság ellen tett intézkedésekről és azok tapasztalatairól, valamint a közeljövő lépéseiről.
A kormány célja, hogy a gazdaság dinamizálásán túl a válságkezelés során kiemelten segítse a legnehezebb helyzetben lévőket, időseket, családokat, a nehéz sorsú embereket. „A történelmi egyházak lényegében fennállásuk óta állhatatosan és áldozatkészen segítik válságba került embertársainkat. A jelenlegi nehéz helyzetben különösen nagy szükség van az egyházak tapasztalatára és aktív részvételére a társadalmi felelősségvállalásban és annak terjesztésében” – mondta Bajnai Gordon a találkozó után.
A miniszterelnök – elismerve az eddigi karitatív tevékenységüket –, arra kérte az egyházi vezetőket, hogy különleges érzékenységgel forduljanak az egyes családok, a bajba jutott emberek felé. Bajnai Gordon reményét fejezte ki, hogy az egyházak segítségével sikerül még ismertebbé tenni a Krízisalap céljait és a kríziskezelő program tevékenységét.
 
[Forrás: Orient Press Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »