2009. augusztus 04. - 9:54
A pénzügyi szektor hírneve csorbát szenvedett, de a legnagyobb csapás a fogyasztási cikkek piacát érte. A gazdasági válság következtében a bankszektor és az autóipar továbbra is veszít a hírnevéből. A lakosság véleménye szerint azonban mégsem ezekről a területekről kellene pótolni a válság miatt kieső állami bevételeket - írja felmérésében a Szonda Ipsos.
Az élvezeti cikkekre kivetett adókat viszont nagyon sokan támogatják az egész földkerekségen. Kedvenc célpont a dohányáru: háromból két vásárló támogatja a cigaretta adóemelését. A vásárlók fele (53%) egyetért az alkohol és több mint harmaduk (35%) az édességek és rágcsálnivalók pótlólagos megadóztatásával. További 13% támogatja az üdítőitalok adóját. A fogyasztók ezektől az iparágaktól várják, hogy kisegítsék a kormányokat abból a nehézségből, amelybe a bankszektor és az autóipar sodorta őket – ezek a legfontosabb megállapításai a Global @dvisor, az Ipsos Csoport közös finanszírozású, nemzetközi összehasonlító kutatásának, amelyet két év óta félévente kérdeznek 23 országban (Magyarország idén tavasszal vett részt benne először, ez volt az ötödik hullám). A résztvevő országok a világ GDP-jének 75%-át adják. A legutóbbi adatfelvétel 2009. április 14. és május 7. között történt országonként 1000 fős, a 18+ internethasználókra reprezentatív mintákon.
A gazdasági válság következtében a bankszektor és az autóipar továbbra is veszít a hírnevéből. Miközben a különböző gazdasági ágak reputációja nagyjából változatlan maradt, a bankszektor megítélése 8 pontot esett az elmúlt két év alatt. Az autóipar pedig 7 pontot hanyatlott 2007 áprilisa óta.
Ezt a szektort a legnagyobb veszteség Észak-Amerikában érte, ahol a Chryslernek és a General Motorsnak adott támogatás és az ennek ellenére bekövetkezett csődjük meghozta méltó eredményét: Észak-Amerikában jelenleg több ember ítéli meg kedvezőtlenül (42%) az autóipar helyzetét, mint kedvezően (25%). Ez 2007 áprilisához képest 25 pontos presztízsveszteséget jelent. Más országokban ez az érték alacsonyabb: Latin-Amerikában 9, Európában 10, Ázsiában és a Csendes-Óceán térségében pedig 9 pontnyi a visszaesés.
A bankszektor Európában szenvedte a legnagyobb csapást, ahol a pénzügyi piaccal kapcsolatos attitűdök inkább kedvezőtlenek (43%), mint kedvezőek (22%). Észak-Amerikában 30%, ill 38% a fent említett két arányszám. A bankszektor megítélése – 2007 októbere óta – 37 pontot esett Európában és 36-ot Észak-Amerikában. Ezzel ellentétben a bankvilág viszonylag stabil maradt Latin-Amerikában (- 3 pont) és az ázsiai-csendes-óceániai térségben (- 6 pont).
Annak ellenére, hogy az autóipar és a bankszektor megítélése ilyen kedvezőtlen, a lakosság véleménye szerint mégsem ezekről a területekről kellene pótolni a válság miatt kieső állami bevételeket. Ezt a jövedelempótlást inkább olyan iparágaktól várnák, amelyek viszonylag jó teljesítményt nyújtottak, s bizonyos sajátságokkal rendelkeznek Fontos megállapítás, hogy a fogyasztók 10%-a gondolja csak, hogy a kormányoknak adóemeléssel kellene pótolniuk költségvetésüket, míg 90%-uk azt szeretné, ha inkább a kiadásaikat csökkentenék. Az élvezeti cikkekre kivetett adókat viszont nagyon sokan támogatják az egész földkerekségen.
Kedvenc célpont a dohányáru: háromból két vásárló támogatja a cigaretta adóemelését. Ami nem meglepő, tekintve az elmúlt évtizedben a dohányipari vállaltok ellen forduló indulatokat. Ennél érdekesebb viszont, hogy a vásárlók fele (53%) egyetért az alkohol és több mint harmaduk (35%) az édességek és rágcsálnivalók pótlólagos megadóztatásával. További 13% támogatja az üdítőitalok adóját.
A fogyasztók ezektől az iparágaktól várják, hogy kisegítsék a kormányokat abból a nehézségből, amelybe a bankszektor és az autóipar sodorta őket. Az, hogy 25% támogatná a vállalati adók emelését, a bankok felelősségét bizonyítja, viszont csak 17% értene egyet az autóiparra negatívan ható ”dugódíj” bevezetésével. Az alkoholt, s más italokat, valamint a rágcsálnivalókat forgalmazó cégeknek - népszerűségük ellenére - tudatában kell lenniük, hogy a büntető jellegű adóemelések kedvelt célpontjaivá váltak. Ezek a cégek tudják, hogy felelősségük van az emberek egészségi állapotának kockáztatásában, s most ez a tény került reflektorfénybe. A hatalmas gazdasági deficit és a jövedéki termékek könnyűnek tűnő megadóztatásának kombinációja szükségessé teszi, hogy fölfigyeljünk ezen iparágak gyenge pontjaira. Ezeknek a vállalatoknak még most akcióba kell lépniük, amíg stabil reputációval rendelkeznek, s kell valamit kezdeniük gyenge pontjaikkal annak érdekében, hogy kivédjék, hogy a gazdasági fellendülés teljes terhe az ő vállukra nehezedjék.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]