2009. augusztus 13. - 12:50
A GfK név 75 éve dolgozik a piackutatás területén. A vállalat szoros egyetemi kapcsolatokkal rendelkező kis vállalkozásból nőtte ki magát az egyik vezető globális piackutató szervezetté. Az alapító Wilhelm Vershofen szerint a vállalat megpróbálja “hallhatóvá tenni a fogyasztó hangját”.
1934. augusztus 8-án Wilhelm Vershofen, a GfK egyik alapító atyja megjelentetett „Széleskörű fogyasztói felmérések” címmel egy tanulmányt. Ez a dolgozat lényegében a GfK születési dokumentumának tekinthető. Wilhelm Vershofen, Erich Schäfer és Ludwig Erhard ezt követően megalapította a kis, egyetemi kapcsolatokkal rendelkező “Gesellschaft für Konsumforschung e.V.“ társaságot, amely ma a világ negyedik legnagyobb piackutató szervezetének alapköve volt, és amely jelenleg több mint 1,2 milliárd eurós éves értékesítést tudhat magáénak.
1936-ban a GfK a Bayer vállalat logójának ismertségéről készült felméréssel indult. A folyamatos fogyasztói kutatás 1957-ben vette kezdetét, amikor a Henkel vállalat megbízta a GfK-t, hogy hozza létre az első háztartási panelt Németországban. Ez a panel eredetileg 1 000 háztartásból állt, akik a vásárlási szokásaikról rendszeresen szolgáltattak adatokat a GfK-nak. Ez ma már 30 000 háztartást foglal magában. További mérföldkő volt többek között a kiskereskedelmi panel elindítása 1970-ben, illetve a televíziós kutatás beindítása 1984-ben. Az elmúlt évtized különösen gyors növekedést hozott: 1999-ben a GfK-t bevezették a tőzsdére, valamint ugyanebben az évben a vállalat megjelent a tengerentúlon, és megszerezte a GfK Custom Research Inc.-t az Egyesült Államokban. 2005-ben megvásárolta a NOP World piackutató vállalatot, amely Európában és az Egyesült Államokban működött. A mai napig ez számít a legnagyobb felvásárlásnak a GfK történetében. Ennek következtében hat éven belül a GfK a piackutatás területén a világ legfontosabb országának, az Egyesült Államoknak a hetedik piackutató vállalatává vált.
Több GfK leányvállalat rendelkezik olyan hagyományokkal, amelyek hosszú időre nyúlnak vissza. A legrégebbi vállalat a GfK Custom Research North America, működésének kezdetéhez egészen 1923-ig kell visszatekinteni, amikor is Dr. Daniel Starch elvégezte az első globális reklámhatékonyság vizsgálatot. A GfK Csoport első külföldi leányvállalata a GfK Austria volt, amely 1960-ban egy új nemzetközi korszak kezdetét jelentette a GfK életében.
A rákövetkező években a GfK hálózata folyamatosan bővült. Ekkor még elsődlegesen a nyugat-európai országokra összpontosítottak, 1989-től pedig már Kelet-Európára is. 1992-ben a GfK az első ausztrál leányvállalatot is integrálta a hálózatába.
Ezek után a GfK Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában folytatta hálózatának bővítését. 2002-ben az első vállalat volt, amely brazíliai megjelenésével belépett a latin-amerikai piacra, ahol gyors növekedést ért el. Időközben a GfK Brazil az ország negyedik vállalata lett a piackutató iparágban.
A GfK vállalati stratégiáját követve globális hálózatát olyan piackutató vállalatokkal bővíti, amelyek komoly múlttal rendelkeznek, ismertek és eredményesen működnek saját, hazai piacaikon. Ma a GfK Csoport a negyedik legnagyobb piackutató vállalat a világon, és több mint 100 országban van jelen.
Megalapítása óta a GfK az innovatív módszerek és mérési technológiák kezdeményezője és támogatója. Ma a GfK a gazdasági élet minden területéről készít tanulmányokat, köztük vásárlóerő-térképeket, reklámhatékonyság-vizsgálatokat, médiakutatást és részletes helyszínelemzéseket – mindezt globális szinten. Habár 1934 óta sok minden megváltozott, egy dolog állandó maradt: a cél, hogy „hallhatóvá tegyük a fogyasztó hangját”.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]