2009. szeptember 21. - 10:14
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint ha az Egyesült Államokban növekszenek a megtakarítások, akkor az amerikai fogyasztó már nem lesz a globális gazdasági aktivitás hajtóereje. Kérdés, hogy mi lesz a világgazdasági növekedés motorja. Közben az IMF budapesti képviselet vezetője azt mondta, hogy Magyarország GDP arányos adóssága két év múlva már csökkenésnek indulhat.
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint mindenképpen egyensúlyba kell hozni a világgazdaság növekedési modelljét, sőt új hajtóerőt kell találni az amerikai fogyasztó helyett. Dominique Strauss-Kahn a Financial Timesnak adott, interjúban kijelentette: ahhoz, hogy rövid távon elégséges ütemű gazdasági növekedés indulhasson be, növelni kell a fogyasztást a feltörekvő piacokon, mert senki nem akarhatja fenntartani a jelenlegi állapotot, vagyis, hogy egyes országok nagy többletet, mások nagy hiányt halmoznak fel. Strauss-Kahn szerint az IMF és a Világbank egyedül nem tudja ezt a problémát megoldani, ehhez a G20-országok politikai eltökéltsége szükséges.
Az IMF vezére pár nappal ezelőtt azt mondta, hogy a politikai döntéshozóknak nem csak szavakban kéne egyetérteniük, hanem végre lépniük is kellene a pénzügyi rendszer szabályozása terén. A probléma az, hogy a konszenzus megvan arról, mit kellene csinálni, de a folyamat nagyon lassan zajlik, ezt fel kell gyorsítani.
Közben a Valutaalap budapesti képviselet vezetője azt mondta, hogy Magyarország GDP arányos adóssága 2011-ben csökkenésnek indulhat, de csak akkor, ha a megkezdett és tervezett fiskális reformokat végrehajták. Magyarország államadóssága a GDP 80 százaléka körüli szinten van, ami kiugróan magas a közép-kelet-európai országokkal összehasonlítva.Iryna Ivaschenkó szerint bár fontos lépések történtek a nyugdíjrendszer, a szociális rendszer és a központi támogatások átalakítása területén, ezeket a reformlépéseket a szigorú kiadáskontrollal együtt folytatni kell.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]