2009. október 12. - 11:06
Már csak néhány nap és kiderülhet, hogy kié lesz a Gatwick-i repülőtér, amely az Egyesült Királyság második legforgalmasabb repülőtere, mintegy 90 légitársaság használja és évente közel 33 millió utast szolgál ki.
A reptér tulajdonosa a BAA állítólag 2,5 milliárd dollárért adná el a légikikötőt. Úgy tudni, hogy a vevő a Credit Suisse és a General Electric közös befektetési alapja lesz. Ágazati elemzők szerint repülőtér értéke 2-3 milliárd font vagyis 3,5-5,3 milliárd dollár. Állítólag a lehetséges ajánlattevők között van még a Manchester Airports Group, a szingapúri tulajdonban lévő Changi Airports International, valamint a Virgin Atlantic Airways. A légikikötőt üzemeltető társaság szóvivője azt nyilatkozta, hogy bár sok ajánlattevővel folynak a megbeszélések, egyik féllel sem állapodtak még meg.
A BAA a British Airports Authority privatizációja révén jött létre 1986-ban, a vállalatot 2006-ban vette meg a spanyol Ferrovial-csoport vezette konzorcium. A BAA hét repülőteret üzemeltet az Egyesült Királyságban - köztük van Heathrow, Gatwick és Stansted.
A lépésre azután szánta rá magát a BAA, hogy a brit versenyhivatal három repülőtér eladására kötelezte - írta a Marketwach.
[Forrás: OrientPress Hírgynökség]