2012. május 25. Orbán


A létszámleépítéseknek köszönheti jobb eredményét a Philips

  2009. október 12. - 13:48


Majdnem 7 százalékot emelkedett ma a Philips árfolyama a tőzsdén, miután 174 millió eurós profitról számolt be harmadik negyedéves jelentésében, ez négyszerese a második negyedévi eredménynek. Az elemzők ezzel szemben 45 millió eurós veszteségre számítottak.
 
Az értékesítés 5,6 milliárd euró volt, ez meghaladta a második negyedévit, de még 11,3 százalékkal elmaradt a tavalyi harmadik negyedévi 6,3 milliárdtól.
A Philips jobb eredménye főleg takarékossági intézkedéseknek köszönhető, ezen belül is a létszámleépítéseknek. A társaság, a válság miatt 6000 munkahelyet szüntet meg tavaly, az éves költségeket 600 millió euróval csökkenti. A cég közleménye szerint a rövid távú kilátások még mindig bizonytalanok, miután a legfontosabb piacokon még nem tapasztalható a felépülés - közölte a Quaestor.

A holland elektronikai vállalat Magyarországon is jó eredményeket ért el. A székesfehérvári gyár hatékonysága 30 százalékkal emelkedett február óta, ami annak is köszönhető, hogy a Philips ide hozta az új termékek gyártását és végszerelését is. A gyár a beszállítókon keresztül 660 embernek ad munkát Székesfehérváron, továbbá több mint 1.500 munkavállalónak Magyarországon.

A jobb eredményre reagált a szektortárs a Siemens is, amely csaknem 3 százalékot drágult ma a frankfurti tőzsdén.

 
[Forrás: OrientPress Hírgynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »