2012. május 25. Orbán


Decembertől közlekednek az új metrókocsik

  2009. október 19. - 16:24


Sikeresen teljesítette az első komfortteszteket a Metropolis metrószerelvény. A BKV új vonatai a 2-es metró vonalán közlekednek majd, később pedig a 4-es metrón.
Az első tesztek péntekre virradó éjjel kezdődtek meg a 2-es metróvonal alagútjában, ez volt az első eset, hogy a szerelvény kísérő jármű nélkül közlekedett. Ezek során a szakemberek nem mértek a megengedettnél nagyobb oldalirányú elmozdulásokat, így a tesztek sikeresen végződtek - olvasható a közleményben.

A kétlépcsős komfortteszteken a szakemberek azt vizsgálják, hogy az új szerelvény nem rángat-e menet közben oldalirányban a síneken. A pénteki üzemzárás után egy újabb próbafutás jön, amelynek során a szakemberek már a szerelvény maximális sebessége mellett is tesztelik a szerelvényeket.

Vizsgálták már az új szerelvények hajtás- és fékrendszerét, gyorsulását és lassulását is, ezenkívül azt, hogy mennyire kompatibilis az irányítórendszerekkel.

A BKV és az Alstom Transport 3 évvel ezelőtt, még 2006. május 30-án írta alá a 2-es és a 4 metróvonal új szerelvényeinek tervezésére, gyártására és szállítására vonatkozó szerződést. A kontraktus összértéke 65 milliárd forint.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »