2009. október 27. - 10:21
A nagy hagyományokkal rendelkező kapuvári húskészítménygyártás 2003 óta történő újraindításának a lehetősége már hosszú ideje foglalkoztatta a Kapuvári Hús Zrt. tulajdonosait, akik 2008 júniusában megteremtették egy korszerű, magas színvonalon működő baconüzem kialakításának és működésének feltételeit.
A projekt elsődleges célja, hogy a már létező, bevezetett termékeket visszavigyék a saját üzemben való gyártásba. A főtermék a szeletelt bacon lett. Ezen kívül kisebb mennyiségben hagyományos füstölt combot és főtt sonkát is előállítanak.
A Kapuvári Bacon Kft. a Kapuvári Hús Zrt. telephelyén, bérelt területen kezdte meg működését. A készítménygyártáshoz szükséges gépek, berendezések és eszközök értéke megközelítette az 500 millió forintot. Ennek fedezetét három forrásból biztosították:
1. A Kapuvári Bacon Kft. sikeresen pályázott az EMVA Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében. A pályázat eredményeképpen 172 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek.
2. Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MFB) és a Kapuvári Bacon Kft. között létrejött hitelszerződés alapján kedvezményes kamatozású és hosszú lejáratú forint hitelt vettek fel. Összesen 179 millió forint beruházási hitelt (10 éves futamidőre), valamint a működéshez szükséges 71 millió forint forgóeszközhitelt (5 éves futamidőre).
3. A két tulajdonos, a Kapuvári Bacon Kft. alaptőkéjén és tagi kölcsönén keresztül 150 millió forintos forrást biztosított.
A fenti pénzügyi források tették lehetővé, hogy a teljes technológiai háttér a legkorszerűbb húsfeldolgozó gépekből álljon.
Az évi 4000 tonna kapacitású bacon és sonkagyártó üzemben 2009 tavaszán elindult a próbaüzem. Ezt követően 2009 szeptemberétől megkezdődött a gyártás, és a termékeket folyamatosan vezetik be a belföldi és külföldi piacra. Várhatóan még az ez év októberében lezáruló orosz állat-egészségügyi auditot követően nagy mennyiséget szállítanak az orosz piacra.
A Kapuvári Bacon Kft. a termékkör értékesítésének felfutását követően 30 - 35 fő foglakoztatását tervezi, amit 2009 végéig szeretnének elérni. Az üzem stratégiai célja: korszerű üzemi körülmények között jó minőségű, hagyományos húsipari technológiával előállított termékek gyártása. A beruházás eredményeképpen vásárolt modern pácoló-, füstölő-, szeletelő- és csomagoló gépek használatával biztosítható, hogy Kapuváron az elődök által megteremtett, a kiváló minőségi termékeken alapuló hírnevet a hazai és nemzetközi piacokon egyaránt továbbvigyék.
Az MFB a beruházási és forgóeszköz hitelekkel olyan projektet finanszíroz, amelyről a válság előtt döntöttek, és amelynek beruházását a válság alatt fejezték be. A világ élvonalába tartozó gépsorokkal egy piacvezető márka magas minőségi színvonalon történő további gyártását tették lehetővé a fejlesztéssel. Ennek köszönhetően a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. az élelmiszerágazat kiemelkedő szereplője maradhat.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]