2012. május 25. Orbán


200 milliárdos tartalék van a 2010-es költségvetésben

  2009. november 04. - 17:14


Összességében mintegy 200 milliárd forintos tartalék van a 2010-es költségvetésben – jelentette ki szerdán Oszkó Péter. A pénzügyminiszter a kedden elfogadott módosításokkal együtt a jövő évi büdzsét biztonságosnak nevezte, a költségvetési hiány csökkenni fog – ígérte. A végszavazás november 30-án lesz.
Nagy eredménynek nevezte Oszkó Péter, hogy a terveknek megfelelően, időben elfogadta a költségvetést a parlament. Mint azt a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón leszögezte, a kedden elfogadott módosításokra azért volt szükség, mert az eredeti tervezet elkészítésekor még több fontos adat nem állt pontosan a szaktárca rendelkezésére, valamint egyeztetésekre is sor került azóta.

Hangsúlyozta, hogy a jövő évi költségvetés nagyobb tartalékkal számol az ideinél: általános tartalékként 57, stabilitási tartalékként 98,6, kamatkockázati tartalékként pedig 50 milliárd forint áll az ország rendelkezésére, vagyis összességében 200 milliárd forintos tartalék van a büdzsében.
A pénzügyminiszter kiemelte, hogy az eddigi „precíz és fegyelmezett” válságkezelés folytatódik, a költségvetési hiány csökkeni fog – ígérte.
Hozzátette, 2011-re 3-4 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál a kormány.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »