2009. november 05. - 8:53
Eddig nem volt szokványos, hogy az aktuális miniszterelnök időszakonként megjelenik időnként a CNBC üzleti csatornán, és tájékoztatja a nemzetközi üzleti világot a magyar helyzetről. Az elmúlt időszakban ebből szinte már rendszert csinál Bajnai Gordon, ami idáig úgy tűnik, hogy bejött és a kormányfő nem egy esetben felbeszélte a forintot, vagy legalábbis a szavai nyugtatóan hathattak a piacra. A szerda délelőtti 278-as szintekről csütörtök hajnalra 275 közelébe jött le a forint euróval szembeni árfolyama.
A kormányfő az üzleti hírcsatornának úgy nyilatkozott, hogy a válság legsúlyosabb kockázatain már túljutottunk. Azt ugyanakkor elismerte, hogy az európai vagy éppen a magyar válságnak addig nincs vége, amíg a munkanélküliség nem kezd csökkenni. Szerinte a munkaerőpiacon legalább fél év kell egy pozitív fordulathoz. Ezzel együtt úgy vélekedett, hogy mivel a magyar GDP 80 százaléka az exportra épül, ha a kulcspiacok - mint Németország, Franciaország, Olaszország - a vártnál előbb indulnak növekedésnek, akkor Magyarország is előbb lábalhat ki a válságból.
Érdekes volt viszont, hogy míg az Európai Bizottság már idén és jövőre is 4 százalék feletti államháztartási hiánnyal számol Magyarország esetében, addig Bajnai Gordon továbbra is a 3,8 százalékos célt emlegette. Persze vastagon, többször is kihangsúlyozva, hogy ez majdnem a fele az európai átlagnak, és Magyarország egyike lesz a leginkább megfontolt költségvetési politikát folytató országoknak Európában. Magyarország erős gazdaságpolitikát folytat és visszanyerte a befektetők bizalmát – dobta be a kötelező panelt a miniszterelnök.
Az is kétségtelen, hogy most sokkal kényelmesebb volt Bajnai Gordonnak interjút adni, mint 1 évvel ezelőtt, amikor gazdasági miniszterként még arról faggatták, hogy mennyire jelent potenciális veszélyt Magyarország a hitelpiacon. Azóta – legalábbis az elemzők szemében – éltanulók lettünk.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]