2009. november 18. - 17:18
Szamarakkal, dudákkal és dobpergéssel demonstráltak az őstermelők szerdán, az Alkotmánybíróság épülete előtt: a gazdák az AB hosszas késlekedése miatt tiltakoztak – az intézmény ugyanis tizennégy hónapja nem foglalkozik az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) témájával.
A keddi, budai demonstrációra 17 gazdaszervezet küldöttei jöttek el, közöttük húsmarhatenyésztők, cukorrépa-és dohánytermesztők, erdészeti és vízügyi dolgozók is.
Tiltakozásuk tárgya, hogy az Alkotmánybíróság 14 hónap elteltével sem vette napirendre az SPS bevezetéséről és működtetéséről szóló törvény felülvizsgálatát – annak ellenére, hogy ezt Sólyom László államfő tavaly november 12-én ezt levélben kérte az intézménytől, az elnöki kérelmet pedig az Ab köteles soron kívül elbírálni. Mint nyílt levelükből is kiderül, a tüntetők elfogadhatatlannak – és tudatos időhúzásnak - tartják, hogy bíróság egy év elteltével is csak probléma feltárásával kezdenek foglalkozni ,miközben a gazdák azt sem tudják, milyen támogatási rendszerre kell felkészülniük. Az SPS-t, vagyis az egységes mezőgazdasági támogatási rendszert 17 tagállam alkalmazza több éve – emlékeztet a felhívás – és sehol nem merült fel vele kapcsolatban a hazaihoz hasonló alkotmányossági aggály. A demonstrálók arra is figyelmeztettek, hogy a rendszer bevezetésének újabb halasztása csökkenti a takarmánytermesztést, hátrányosan érinti a cukorrépa, rizs-és dohánytermelőket, és fokozatosan leépíti a gyepre alapozott szarvasmarha -és juhtenyésztés ágazatát is.
A mintegy 200 fős csoport táblákkal, dudabőgetéssel és egyéb eszközökkel próbálta felkelteni az alkotmánybírák figyelmét: az állattenyésztők két szamarat és egy kecskét hoztak a helyszínre, a dohánytermesztők dohányleveleket égettek – miközben a hangszórókból folyamatosan zene szólt. A rendőrség kordonnal, mintegy tucat egyenruhással biztosította az Ab épületét, a tüntetők küldöttségét azonban beengedték az épületbe – ők pedig petíciót adtak át kérelmükről a bíróság megbízottjának.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]