2012. május 25. Orbán


Olcsó árut vesz a magyar

  2009. december 01. - 17:17


A háztartások 1,3 százalékkal alacsonyabb értékben vásároltak a napi fogyasztási cikkekből, 2009 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet adataiból.
 
Míg az idei év első két negyedévében a háztartások inkább a megvásárolt napi fogyasztási cikkek mennyiségén próbáltak spórolni, addig a harmadik negyedévben az olcsó árú termékeket kezdték el keresni; gyakran a kereskedelmi láncok nevével fémjelzett, úgynevezett sajátmárkás termékeket, vagy a velük árban versenyképes kisebb gyártói márkákat vásárolják. A fogyasztói magatartás megváltozását mutatják a GfK Hungária Vásárlói Hajlandóság Indexének számai is. A tavaszi-nyári hónapokban tapasztalható bizalomerősödés után a harmadik negyedévben ismét visszaesett (8,3 ponttal) a lakosság költési hajlandósága, jelenleg 108,5 ponton áll.

A magyar kiskereskedelmi forgalomban 2009 harmadik negyedévében megfigyelhető trendszerű változások a felmérés szerint alapvetően a hitelválságra vezethetőek vissza. Az érintett időszakban mind a bruttó hazai termék, mind pedig a kiskereskedelem – élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes termékekre mért – volumenindexe elmarad az előző év hasonló időszakának eredményétől. Hasonlóan csökkenő tendenciát mutat a háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásainak összértéke is. A GfK Hungária háztartások privát fogyasztását mérő Consumer Tracking adatai szerint a napi fogyasztási cikkekből 1,3 százalékkal alacsonyabb értékben vásároltunk 2009 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban. Az élelmiszer és a háztartási vegyi áru csökkenő értékbeli forgalma az idei év első két negyedévére is jellemző volt.


A jelentősebb élelmiszer kategóriák közül a tej és a tejalapú termékkategóriák (pl.: sajt, vajkészítmények, túró, tejföl), az olaj, a szénsavas üdítőitalok és az ásványvíz esetében megfigyelhető, hogy a háztartások valamivel nagyobb, vagy közel ugyanakkora mennyiséget vásároltak meg a termékekből a harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban, viszont lényegesen kevesebb pénzt adtak ki rájuk. Azokban a kategóriákban, ahol relatív értékcsökkenés történik, arányaiban megnő az olcsóbb termékek szerepe, melynek következtében csökken az átlagos árszint. A szénsavas üdítőitalok és az ásványvíz esetében a sajátmárkás termékek erősödtek, míg más kategóriák, mint például a tej, a vajkrémek, a túró vagy az olaj esetében az olcsó gyártói márkák, az ún. „B” márkák szerepe nőtt meg.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »