2012. május 25. Orbán


Óvatos optimizmus a hazai vállalatvezetők körében

  2009. december 17. - 10:42


A Deloitte által másodízben elkészített Business Sentiment Index (DBSI) című felmérés szerint a közép-európai cégvezetők optimistábban nyilatkoznak országuk és vállalatuk gazdasági kilátásairól, mint a 2009 szeptemberi, első felmérés idején. A bizakodó hangvétel azonban visszafogottsággal is párosul, hiszen a vállalatok még csak most kezdik meg a globális pénzügyi válságból való kilábalás lassú és fáradságos folyamatát.
 
Seres Béla, a Deloitte Pénzügyi tanácsadás üzletágának közép-európai vezetője elmondta: 'Bizakodásra ad okot, hogy a felmérés második kiadása az üzleti hangulat javulásáról árulkodik. Úgy tűnik, újra vannak elérhető hitelforrások, a beruházási kedv javul, és a cégvezetők jelentős hányada már árbevétel-növekedéssel számol. Mindez azt jelzi, hogy a régió cégvezetőinek nagy része már nem számít további jelentős visszaesésre.'

A vállalatvezetők általános gazdasági környezettel kapcsolatos várakozásaiban kedvező változás figyelhető meg. Kétötöd részük (40,1 százalék) már úgy véli, hogy az általános kilátások javulása várható - ehhez képest szeptemberben alig több mint a megkérdezettek egynegyede (26,8 százalék) volt ezen a véleményen.

Optimizmus tekintetében a legnagyobb előrelépést Csehország mutatta: a válaszadók kétötöde már bízik abban, hogy a gazdaság fejlődési pályára áll, míg ugyanez az érték az előző felméréskor 12,9 százalék volt. Még mindig Lengyelország a legbizakodóbb, ami a gazdasági kilátásokat illeti, hiszen a vállalatvezetők 74,1 százaléka gondolja úgy, hogy az előttünk álló hat hónapban gazdasági fellendülés várható. Magyarországon ez az arány a régiós átlagnak megfelelő 40% - a szeptemberi 25,8 százalékkal szemben.

Seres Béla kiemelte: 'A DBSI felmérés második kiadásából levonható következtetések is alátámasztják, hogy valóban nem létezik egy minden országra alkalmazható egységes megoldás, ha Közép-Európa gazdasági fellendüléséről van szó. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az egyes országok a gazdasági problémák megoldása során kiegyensúlyozott és józan célokat tűzzenek ki maguk elé. Ezáltal a térség egészének gazdasági kilátásai is javulhatnak, így a régió 2010-től újból hosszú távú növekedési pályára állhat.'

Továbbra is Horvátország az az ország, ahol a legpesszimistábbak az elkövetkezendő hat hónapra vonatkozó gazdasági kilátásokat illetően: a megkérdezettek több mint kétharmada (66,7%) véli úgy, hogy a gazdaság hanyatlani fog. Ez azonban még mindig jelentős javulás a korábbi 89,7 százalékhoz képest - szeptemberben ugyanis ennyien voltak ezen a véleményen Horvátországban.

A cégvezetők újra derűlátóak a befektetésekkel kapcsolatban. A közvélekedés szerint javult a hitelek hozzáférhetősége, a vállalkozások pedig bíznak benne, hogy a következő 12 hónapban többet ruházhatnak be tőkejavakba. A gyáriparban például a vállalatvezetők háromnegyede (74,5 százalék) szerint újra vannak elérhető hitelforrások, míg szeptemberben a megkérdezetteknek csak valamivel kevesebb, mint a fele (48,4 százalék) gondolta így. A megkérdezett cégvezetők több mint kétharmada (68,2 százalék) gondolja úgy, hogy a saját vállalkozása számára is hozzáférhetőek a hitelforrások; ez több mint 10 százalékpontos javulást jelez az előző felméréshez viszonyítva (57,9 százalék). Magyarországon ez az adat a mostani felmérés szerint 56,7 százalék, vagyis a szeptemberi véleményekhez képest 21 százalékkal nőtt azon cégek aránya, amelyek szerint létezik a vállalatuk számára hozzáférhető hitelforrás.

Minden jel arra utal, hogy a vállalkozások többet fognak költeni tőkejavak beszerzésére, ami jó hír a cégek fejlődése és bővülése szempontjából. A válaszadók mintegy harmada (29,9 százalék) arra számít, hogy az elkövetkezendő 12 hónap során többet fog beruházni tőkejavakba, míg az előző felmérés alkalmával 18,5 százalékuk gondolta ugyanezt.

Seres Béla közölte: Többen számítanak arra is, hogy a vállalatok értékesítésből származó árbevétele a következő egy évben nőni fog. A szeptemberi 45,3 százalékhoz képest most már a cégvezetők többsége (53,1%) bízik abban, hogy az eladások szintje emelkedni fog. A felmérés szerint a hazai vállalatok ezen a téren a legoptimistábbak közé tartoznak a régióban, közel kétharmaduk (63,3%) számít arra, hogy a következő 12 hónap során nőni fog a bevétele – ez 18 százalékos pozitív eltolódás a szeptemberi adathoz képest.

Ami a vállalkozások gazdasági kilátásait illeti, a régió üzleti hangulata 2009 decemberére egyértelműen optimistábbá vált, de továbbra is visszafogott. A cégvezetőknek a vállalatok általános működési környezetéről alkotott véleménye lassú javulást mutat, de legalábbis egyre kevésbé pesszimista. A hangulat javulása a vállalatoknak is hasznára válhat, és ezt várhatóan az elkövetkezendő egy évre vonatkozó helyreállítási és fejlesztési stratégiájuk kialakítása során is figyelembe fogják venni.
 
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »