2012. május 25. Orbán


A bankok hitelnyújtásán múlik a fellendülés

  2009. december 23. - 12:59


Mindenáron csak a növekedés. Legalábbis ezen izzadságos akarat tűnik ki az amerikai kormányzat nyilatkozataiból, mivel a mostani gazdasági talpra állással kapcsolatos egyik legnagyobb kockázatnak azt tartják, hogy a bankok nem nyújtanak hitelt a vállalkozásoknak és a háztartásoknak. Pedig óriási nyereségeket tettek zsebre idén a pénzintézetek, számos bank visszafizette a TARP hitelt, ugyanakkor az amerikai politikusok szemében úgy tűnik, hogy a bankok nem veszik ki részüket a társadalmi szerepvállalásból.
Timothy Geithner pénzügyminiszter is azt hangsúlyozta egy tegnapi megbeszélésen, amelyet a kisebb bankok, takarékszövetkezetek képviselőivel bonyolított, hogy a jelenlegi fellendülés nagyban múlik a bankok hitelnyújtásán. A Cashline elemzői szerint sajnálatos, hogy amerikai kormány csak ebben látja az egyetlen kiutat, és jól tükröződik az, mint ha semmit sem értettek volna meg a válságból, mintha nem látnák az igazi problémaforrásokat. A növekedés egyik legfontosabb motorja a fogyasztás, amit az elmúlt években eszméletlen hitelfelvételből tudott csak kielégíteni a lakosság, és amelynek terheit most nyögi, így kevesebbet is fogyaszt. A vállalkozások nem azért nem termelnek többet, mert nem tudnak kapacitást bővíteni a hitelszűke miatt, hanem azért, mert korántsem elégséges a kereslet.

Az újabb hitelcsapok csak szőnyeg alá söprik a sivár valóságot és egyáltalán nem tükröznek stratégiai, hosszú távú gondolkodást, így egy tisztességes tisztulás sem mehet végbe az egész gazdasági rendszerben, pláne nem a pénzügyi piacokon. Igazából ez lesz a jövő év egyik nagy kérdése a Cashline szerint, hogy a politikusok milyen irányvonalak mentén mozdulnak el a szigorítás témakörében és milyen hatással lehet a piacokra a likviditásfokozó akciók csitulása.
 
[Forrás: OrientPress Hírgynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »