2012. május 25. Orbán


Vagyonadó-kalkulátor

  2010. január 11. - 11:32


Péntek délutántól az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapján és az Ügyfélkapun keresztül is elérhető a lakóingatlanok után fizetendő adó alapjának megállapításához - önkéntes döntés alapján - használható becsült forgalmi érték kalkulátor. A Fidesz a hírre reagálva közölte: a leendő kormánynak egyik legelső döntése lesz a magyar embereket igazságtalanul sarcoló ingatlanadó eltörlése.
A kalkulátor az APEH tájékoztatása szerint kizárólag arra szolgál, hogy az adózónak segítséget nyújtson az egyes nagy értékű vagyontárgyak adójáról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény szerinti lakóingatlanokat terhelő adó alapjának meghatározásához.

Tájékoztatásukban kitérnek rá, hogy a kalkulátor által megállapított érték az úgynevezett becsült forgalmi érték, amely nem feltétlenül azonos a tényleges forgalmi értékkel, mert lehetnek az ingatlannak olyan – a kalkulátor által figyelembe nem vett – sajátosságai is, amelyek a valós forgalmi értéket érdemben befolyásolják. Különösen igaz ez a nagy alapterületű lakóingatlanok esetében, ahol jelentős eltérések lehetnek az ingatlan egyedi sajátosságai miatt. Ezeknél az ingatlanoknál a becsült forgalmi érték tehát gyakrabban mutathat eltérést a tényleges forgalmi értéktől, amelynek megállapítására kizárólag egyedi értékelés lehet alkalmas. Ha az adózó a bevallásában a kalkulátor által becsült értéket tünteti fel ingatlana forgalmi értékeként, akkor az adóhatóság egy esetleges adóellenőrzés eredményeként terhére adójogi szankciót akkor sem állapíthat meg, ha ingatlana valós forgalmi értéke magasabb a bevallásban szereplő értéknél.

A becsült forgalmi érték kalkulátor működtetéséhez szükséges adatbázis kialakításához az állami adóhatóság a 2008. január 1-jét követően megtörtént illetékkiszabások alapján ellenőrzött, 800 000 ingatlan forgalmi értékének adatait használta fel. Az adatbázist a helyi viszonyokat jól ismerő, megfelelő szakmai képesítéssel, tapasztalattal rendelkező munkatársak állították össze, támaszkodva a hatósági eljárások során megállapított egyedi forgalmi értékekre a Pénzügyminisztérium és a Központi Hivatal szükséges koordinációja és felügyelete mellett. A kalkulátor az adatbázis adatai, a konkrét ingatlan fizikai jellemzői és egy számítógépes algoritmus segítségével állapítja meg az un. becsült forgalmi értéket.

A kalkulátor működésével kapcsolatos részletes tudnivalókat, az adatvédelemmel kapcsolatos információkat a 34. számú (szintén az APEH honlapján megjelentetett) tájékoztató füzetből, és a kalkulátor preambulumából tudhatjuk meg.

 

 

***

 

Kár volt annyit vesződni az ingatlanadó-kalkulátorral, hiszen azt eleve egy stabil 0-ra kell beállítani - mondta a hírre reagálva Cser-Palkovics András. A Fidesz helyettes szóvivője kifejti: egy leendő Fidesz-kormánynak ugyanis egyik legelső döntése lesz a magyar embereket igazságtalanul sarcoló ingatlanadó eltörlése. Ha pedig az MSZP-kormány mégis beszedi az ingatlanadót, a Fidesz-kormány azonnal és kamatosan visszaadja a pénzt a magyar családoknak - írja Cser-Palkovics közleményében.

 

[Forrás: OrientPress Hírügynökség] 


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »