2012. május 25. Orbán


260 új munkahely Gödöllőn

  2010. január 20. - 9:52


A TEVA Gyógyszergyár Zrt. 260 új munkahelyet teremtő, több mint 65 millió eurós gyógyszeripari fejlesztést hajt végre Gödöllőn. A beruházás alapkövét január 14-én, csütörtökön helyezték el.
A 15 ezer négyzetméteres új gyáregységben szemcseppeket, injekciókat és egyéb steril termékeket gyártanak majd a hazai, az európai és az amerikai piacra. A TEVA vállalatcsoport a világ több mint hatvan országában, mintegy 38 ezer főt foglalkoztat. A gyógyszeripari cég hazánkban 1995 óta van jelen, Debrecenben, Gödöllőn és Sajóbábonyban több mint kétezer főt alkalmaz.

A hat modulból álló új, gödöllői gyáregység építése több fázisban történik. A tervek szerint a termelés 2011 harmadik negyedévétől kezdődik, a kivitelezési munkálatok pedig várhatóan 2014 végére fejeződnek be. A TEVA az új gyáregység beindításával a jelenlegi steril termelési volumenét duplájára növeli.

A gödöllői alapkőletételen Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Krassay László, Gödöllő alpolgármestere, Hegedűs Lajos, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója, Kilián Csaba, az ITD Hungary befektetési igazgatója mondott köszöntő beszédet.

A több mint száz éves Teva, a világ vezető innovatív generikus gyógyszervállalata csaknem ötven országban huszonötezer embernek ad munkát. A Teváé a legszélesebb megfizethető árú generikus gyógyszerpaletta az iparágban.

 

Az idén 16 éves hazai TEVA-vállalatcsalád a nagy múltú debreceni Biogal és a gödöllői Human gyógyszergyár mellett az egykori Humanpharma és Humantrade gyógyszerforgalmazó vállalatokból jött létre. Gyógyszerkultúránk nemzetközi megbecsülését jelzi, hogy az IVAX gyógyszerkutató intézet csatlakozása után ma már Magyarország a TEVA európai gyártási és kutatásfejlesztési központja. Hazai hatóanyaggyártásuk fő felvevő piaca az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok.
 
A 2500 szakembert foglalkoztató magyarországi TEVA-csoport Sajóbábonyban megépített gyógyszeralapanyag-gyártó részlegével az elmaradott borsodi térségben hozott létre munkalehetőséget és termelői kapacitást. A huszonegyedik századi csúcstechnológiát alkalmazó Teva Logisztikai Központ Gödöllőn 2006 márciusa óta biztosítja a kórházak, patikák gyors és pontos gyógyszerellátását.

 
A mindenki számára elérhető, minőségi és biztonságos gyógyszerek gyártása, fejlesztése és forgalmazása mellett fontos számukra, hogy aktív társadalmi szerepvállalással segítsék a hazai egészségkultúra értékeinek kiteljesedését, mert számukra a minőség mellett az egészség a legnagyobb érték.
 


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »