2010. február 16. - 17:03

A globális recesszió nagy pusztítása óta első alkalommal jelent meg a gazdasági kilátások pozitív fogyasztói értékelése:
a világ GDP-jének 75 százalékát reprezentáló huszonhárom felmért országból polgárai szerint tizenhét (74 százalék) túljutni látszik a nehezén.
Az Ipsos és a Reuters News közvélemény-kutatása szerint 23 felmért országból – amely a világ GDP-jének 75 százalékát reprezentálja — 17-ben (74 százalék) nőtt a 2009. májusi adatokhoz képest azok száma, akik jónak értékelik gazdaságuk helyzetét. Akkor 23 országból csak 8 (35 százalék) ilyen akadt. Ez az első jel a globális közvéleményben, amely arra utal, hogy a 2008-as év végén kezdődő és csaknem 2009 egészén át tartó világméretű recesszió okozta gazdasági hanyatlás túljutni látszik a nehezén, és a polgárok javulást éreznek a saját országuk gazdasági helyzetében.
Amíg azonban a “nehezén való túljutás” nyilvánvalónak tűnik, vannak kiábrándító adatok is: a több mint 24.000 fős felmérésben résztvevő válaszadónak – 1000+ válaszadó országonként – összességében csak 36 százaléka (7 százalékkal magasabb 2009 közepe óta) tartja saját országának gazdasági állapotát „nagyon, vagy inkább jónak”, míg kétharmaduk azt „rossznak, vagy meglehetősen rossznak” látja.
Az alábbi országokban a legmagasabb mértékű a javulás a gazdaság helyzetének értékelésében: Ausztrália (+45), Németország (+20), Svédország (+19), Kína (+19), Brazília (+16) és Dél-Korea (+15). Azok az országok, ahol a polgárok a saját gazdaságukat leginkább jónak értékelik: India (82 százalék), Ausztrália (81 százalék), Kína (78 százalék), Brazília (72 százalék), Kanada (60 százalék) és Svédország (58 százalék). A sor végén pedig az Egyesült Államok (20 százalék), Nagy Britannia (14 százalék), Franciaország (14 százalék) , Spanyolország (10 százalék), Japán 8 százalék és végül Magyarország (7 százalék) áll.
Az alábbi módon értékelték a polgárok országuk jelenlegi gazdasági helyzetét:
Míg az országok gazdasági helyzetének értékelésében pozitív változás következett be, addig a polgárok a saját személyes jövőjükbe vetett bizalmának mértéke globális szinten nem változott. Ebből a szempontból az adatok azt mutatják, hogy általában 44 százalékuk bizakodó a jövőjét tekintve, és 56 százalékuk aggódik - már a 2008-as év végétől hasonló helyzet állt fenn: akkor 42 százalék fejezett ki bizakodást és 58 százalék aggodalmat a jövővel kapcsolatban.
A jövőben való bizakodás a legerősebb Indiában (79 százalék), Kínában (78 százalék), Ausztráliában (73 százalék), Kanadában (66 százalék) és Hollandiában (61 százalék). A legkisebb mértékben jellemző Japánra (14 százalék), Franciaországra (21 százalék), Csehországra (25 százalék) és Oroszországra (28 százalék). Ebből a szempontból Magyarország (30 százalék) a középmezőnyben helyezkedik el. Jelentősebb növekedést a jövőbe vetett bizalom terén Argentína (+18), Kína (+17), Ausztrália (+14), Brazília (+12), Magyarország (+9) és Nagy Britannia (+7) mutat. A bizalom legerőteljesebb csökkenése Oroszországban (-39), Csehországban (-29), Svédországban (-15), Franciaországban (-12) és Németországban (-10) következett be.
Ezek az eredmények a Thompson Reuters News Service megbízásából az Ipsos által 2009. november 4-e és 2010. január 13-a között végzett közvélemény-kutatásból származnak. A nemzetközi felmérés során 24 077 – 18 év feletti – felnőttet kérdeztek összesen 23 országban, amelyek együtt a világ GDP-jének 75 százalékát képviselik. A felmérésben részt vevő országok: Argentína, Ausztrália, Belgium, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, Magyarország, India, Olaszország, Japán, Mexikó, Lengyelország, Oroszország, Dél-Korea, Spanyolország, Svédország, Cseh Köztársaság, Hollandia, Nagy Britannia, Egyesült Államok és Törökország. Országonként 1000-nél több válaszadó szerepelt az Ipsos által megkérdezett internetes panelben. Ezt követően súlyozást alkalmaztak a demográfiai különbségek kiegyenlítésére, valamint annak biztosítására, hogy a minta összetétele az adott ország legfrissebb népszámlálási adatainak megfelelően tükrözze a felnőtt lakosságot, és a kapott eredmények reprezentálják az egyetemes vélekedést.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]