2010. február 26. - 12:52
A mecseki bányanyitás előkészületi munkáit elindító Calamites Kft. feketeszén kutatásra vonatkozó kutatási jogot szerzett egy 10,5 km2 nagyságú dél-magyarországi lelőhelyen, ahol korábban még nem folyt bányászati tevékenység. Az elsőbbségi bányászati jogokkal rendelkező Calamites
– a szükséges további engedélyezési folyamatot követően – reményeik szerint 3-4 éven belül hozzáfoghat a 438 millió tonna földtani feketekőszén-vagyon kitermeléséhez szükséges bányalétesítmények megépítéséhez, újabb három év után pedig az 1,2 millió tonna évi termelés beindításához. A társaság tervei szerint újabb két év után elérheti a mélybányászati termelés a célként kitűzött 2,4 millió tonnás évi termelést.
A 15 éve működő, legutóbb a Bátaapátiban készülő kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladéktároló földtani kutatásaiban, a tároló bányászati módszerekkel történő kialakításának bányászati tervezésében, és a biztonsági értékelésekben közvetlenül is résztvevő Calamites Kft. a kelet-mecseki Máza és Váralja települések külterületeit 2005 óta vizsgálja. A társaság ekkor gyűjtötte össze illetve vásárolta fel az 1985-ben leállított 62 darab 1000 méternél is mélyebb kutatófúrásokkal járó geológiai kutatások dokumentációit, majd tovább kutatott a területen.
A régi ás az új vizsgálatok, mérési eredmények digitális feldolgozására épülő geológiai zárójelentés – melyet a Pécsi Bányakapitányság, mint a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal területileg illetékes hatósága idén februárban jóváhagyott – 438 millió tonna földtani fekete-kőszénvagyont állapított meg, jó minőségű, magas fűtőértékkel (19,8 MJ/kg). A zárójelentés az 1,2 m-nél vastagabb telepek vagyonát 280 millió tonnában, mig az 1,6 m-nél vastagabb telepek kőszénvagyonát 230 millió tonnában határozták meg. Ezen adatok közt határozható meg a kibányászható kőszénvagyon.
A kitermelés tekintetében a Calamites Kft. rövidtávon Nagymányok település külterületén külszíni fejtést szándékozik indítani. A területen geológiai zárójelentéssel, bányatelekkel és érvényes környezethasználati engedéllyel rendelkezik évi 100 ezer tonna termelésre vonatkozóan. Az első lépésre tervezett évi 100 ezer tonna kapacitású nagymányoki külszíni bánya, beruházási költsége nagyjából 1 millió Euro. A 2,4 millió tonna szenet is adható mélyművelésű Máza és Váralja külterületén lévő bányaberuházás teljes költsége elérheti a 275 millió Eurót.
A bányászati tevékenység üzleti tervének megvalósításában nemcsak a kitermelés teljes körű kivitelezése szerepel. A Calamites Kft. terveinek megfelelően a kitermelés mellett a nyersanyagot helyben alakítják villamos-energiává, illetve adaptálni kívánják a világ és a saját tisztaszenes kutatásaik eredményeit a szén vegyészeti feldolgozására. A saját kutatások céljára a társaság Nagymányok térségében energetikai mintapark létrehozását tervezi, ahol hazánkban még kevésbé alkalmazott úgynevezett tisztaszén technológiák – azaz a legkisebb alapanyag felhasználás mellett a környezetet a végtermék előállítása alatt legjobban kímélő technológiák (elgázosítás, cseppfolyósítás, metanol gyártás) – kerülhetnek kipróbálásra. Ennek fedezésére a társaság uniós - és az érvényben lévő hazai tiltások megszűnte után hazai - energetikai pályázatokon kíván részt venni.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]