2010. március 08. - 16:00
Idei csúcsa közelébe került a kőolaj ára miután gyengült a dollár. A jegyzés jelenleg 82 dollár közelében van. Elemzők szerint az árfolyammozgások fogják meghatározni a kőolaj árát, miután a globális gazdaságban még nem körvonalazódott nyilvánvalóan a növekedés.
Közben Kína megkezdte az előkészítését stratégiai olajtartalékai feltöltésének – jelentették be kínai hivatalnokok. A projekt második ütemében tart, három nagy tározót építenek, hogy az ország előnyt kovácsolhasson a relatíve alacsony olajárból. A kormány nem kommentálta a tározók méretét, és azt sem, mikorra készülnek el.
Holnap hajnalban publikálják Kínában az új hitelek állományának változását. Lévén, hogy Kína a világ második legnagyobb olajkeresletével bír és az utóbb hetekben sok szó esett a hitelszigorítás hatásairól, a piac nagy figyelmet szentelhet az adatnak. Múlt héten a kínai bankfelügyelet shanghai hivatalának vezetője úgy nyilatkozott, hogy visszavonják az autólízingre vonatkozó önkormányzati garanciákat és megvonják az önkormányzatoktól a jogot, hogy efféle garanciákat adjanak a jövőben. A hivatal az efféle kockázatos hitelek növekedésével magyarázta a lépést-közölték a Quaestor elemzői.
[Forrás: OrientPress Hírgynökség]