2010. március 18. - 16:38
Az Econet vezérigazgatója kiemelkedő sikerként értékelte a Neo FM kereskedelmi rádió beindítását. Mint Balázs Csaba mondta, az Econetnek már most 'szabad szemmel jól látható' bevétele van a Neo FM-en sugárzott reklámokból. A médiapiac minél szélesebb palettáján akar érvényesülni az Econet, ezért vette meg az Exit programmagazint leányvállalata, az Est Média Group egy pénzügyi befektetővel közösen 20-80 százalékos tulajdoni arányban. A forrást a többségi tulajdonos befektető hozza.
Az Econet vezérigazgatója a Gazdasági Rádiónak a tavalyi eredményekkel kapcsolatban azt mondta, hogy a piaccal együtt estek a bevételek, de ezt várhatóan sikerül korrigálni a takarékossági intézkedésekkel, a NeoFM elindításával és a reklámbevételekkel.
Balázs Csaba elmondta: az Exit programmagazint egy projekttársaság fogja megvenni, és ebben lesz 20 százalékos tulajdonos az Econet leányvállalata, az Est Média Group. A vezérigazgató ugyanakkor hozzátette, hogy a tranzakció lezárása és a szerződéskötés egyelőre még várat magára, de a befektetőket időben fogják tájékoztatni a fejleményekről.
A finanszírozó társaság és az Econet leány már rögzítették a feladatokat és a pénzügyi feltételeket; Balázs Csaba szerint az Est Média Group veszi meg a kiadói jogokat, és a szakmai feladatok ellátása is hozzá tartozik majd, míg a finanszírozó társaság vállalja a pénzügyi kockázatot. Emellett szó van arról is, hogy a világgazdasági és piaci körülmények javulása esetén az Econet leánya 100 százalékos tulajdonába vonja majd az Exitet.
Az Econet vezérigazgatója azt is elmondta a Gazdasági Rádiónak, hogy a cég részéről egy tudatos portfolióépítés zajlik, ennek keretében igyekeznek minél többféle médiát bevonni a tevékenységi körükbe. Balázs Csaba azt sem rejtette véka alá, hogy az építkezésnél próbálnak minél több célcsoporthoz eljutni, a hirdetők most elsősorban a fiatal felnőttekre fókuszálnak.
A cégvezető elmondása szerint a magyarországi médiapiac az elmúlt egy évben nagyjából 30 százalékkal szűkült, ebben a helyzetben pedig sokkal nehezebb megtalálniuk a számításaikat. Balázs Csaba ugyanakkor úgy látja, hogy az első két és fél hónap adatai alapján piac idén a tavalyi szinten stabilizálódhat. A programmagazinok piacán pedig a vezérigazgató várakozása szerint annak ellenére sem fog megszűnni a verseny, hogy most már a Pesti Est és az Exit is egy kézben összpontosul.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]