2012. május 25. Orbán


Gfk: alig veszünk tartós árut

  2010. március 25. - 16:24


Amíg élelmiszerre muszáj költeni, addig a tartós fogyasztási cikkek esetében erről nincsen szó. Mindez azonban érződik a kereslet visszaesésén is. A 2008 vége felé már csökkenést mutató tartós fogyasztási cikk piac visszaesése 2009-ben is folytatódott, március-áprilisban pedig már a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet nagymértékű zuhanásáról beszélhetünk az előző évekhez képest -állítja újabb felmérésének eredményeire hivatkozva a Gfk Hungária.
A világválság kirobbanása utáni teljes első év immáron véget ért. A fogyasztók a kirobbanást követő első pár hónapban még nem érezték meg ennek hatásait. A 2008 vége felé már csökkenést mutató tartós fogyasztási cikk piacon a kereslet drasztikusan nem esett vissza egészen 2009 márciusáig. A GfK Hungária Piackutató Intézet Kereskedelem és Technológia területének mérései szerint 2009. március-április volt az az időszak, amikor a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet nagymértékben zuhant az előző évekhez képest.

Az úgynevezett elektronikai piac forgalma, ahova a GfK Hungária által mért öt fő szektort soroljuk (szórakoztató elektronika, fotó, háztartási kis- és nagygépek, IT és nyomtatás) 2008-hoz képest 23,5 százalékos visszaesést könyvelhetett el tavaly.

A különböző szektorok azonban nem egyforma mértékben estek vissza. Leginkább a fotó majd a barnaáru és az IT forgalom csökkent. Mivel a visszaesés nem volt egyenlő minden szektorban – amely a GfK Hungária mérései szerint 244 milliárd forintot tett ki (a GfK Hungária által mért 50 termékcsoport forgalma) – így az említett szektorok súlya csökkent. Annak ellenére, hogy ezekben a szegmensekben találhatóak a leginnovatívabb, legtrendibb termékek – mint például az LCD és LED tv-k, digitális beltéri egységek, notebookok, netbookok, digitális- fényképezők és fotókeretek –2009-ben ezen szektorok forgalma esett vissza legnagyobb mértékben (több, mint 20 százalékkal), a fehéráruk csoportja pedig rela­tíve kisebb csökkenést szenvedett el.


A háztartási kisgépek alkotta szektor érezte meg legkevésbé a válság hatásait. Itt darabszámban nagyobb volt a visszaesés (-13%), az átlagárak pedig kis mértékben növekedtek. Ennek okai az áfa emelésben, a no-name márkák enyhe csökkenésében, és az egyes termékcsoportok, mint például a konyhagépek, a kávéfőzők, és a vízforralók megerősödésében keresendők. A múlt évben a „personal care” azaz személyi termékek (hajápolás, borotvák, elektromos fogkefe) piaca erőteljesen csökkent. A háztartási nagygépek piacán megnőtt a beépíthető készülékek súlya, mivel ez a piac csupán 6 százalékkal esett vissza, míg a szabadon álló piac 20 százalékos csökkenést szenvedett el. Eladott darabszám tekintetében viszont a nagygépek területén is 20 százalék feletti volt a visszaesés. A szárítógépek piaca volt az egyetlen 2009-ben, amelyik a megelőző évhez képest pozitív mutatókkal rendelkezik. Legnagyobb piaci súlya még mindig a mosó- és hűtőgépeknek van, amelyek e szektornak valamivel több mint felét teszik ki. Ez a két termék szinte mindegyik háztartásban megtalálható. Így itt egyértelműen a cserék következtében lehet piaci növekedés. A tavalyi évben egyébként egyes termékcsoportok esetében a vevők inkább elhalasztották a vásárlást vagy a mi­nőségi cserét, más termékeknél pedig a közelmúltbeli piaci felfutás még nem hozta el a cserék szükségességét.
.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »