2010. április 19. - 16:15
Az elmúlt öt évben nem kevesebb, mint 2300 adatvesztéssel járó incidens történt a világban, amelynek mintegy 700 millió ember lett kárvallottja – áll a KPMG, nemzetközi pénzügyi tanácsadó kimutatásában. Annak érdekében, hogy a vállalti adatok ne jussanak illetéktelenekhez – vagy ne semmisüljenek meg, a cégek számára egyre inkább fontossá vált az adatállományok szakszerű tárolása. Az ár azonban ezen a területen is kritikus szempontnak számít. A kis – és középvállalatok mindegyike keresi a költséghatékony, de biztonságos megoldást. A T-Systems a Virtualoso BackUp-ot kínálja számukra.
Az adatvédelmet általában minden hazai kis – és középvállalat vezetője fontosnak ítéli meg, azonban abban már eltérő álláspontokat fogalmaznak meg, hogyan oldható meg ez a feladat a leghatékonyabban. Vannak, akik házon belüli megoldásokkal próbálkoznak. A legtöbben viszont professzionális IT szolgáltatót bíznak meg azzal, hogy a kiemelten fontos üzleti információikat leállásmentes, biztonságos telephelyen archiválják, és így a cégek mentesüljenek az adatvesztési kockázatoktól, azaz ne kelljen tartaniuk a szerver meghibásodásból, vírustámadásból, belső – vagy külső adatlopásból, adattörlésből, vagy más adat megsemmisülésből eredő károktól.
A T-Systems külön a kkv-k számára fejlesztett ki biztonságos adatmentést támogató szolgáltatást a múlt évben bevezetett Virtualoso részeként. Így a Virtuloso BackUp-hoz, a többi Virtualoso szolgáltatáshoz - Virtualsoo Meeting, Virtualoso Email, Virtuloso Server, Virtuloso Workplace, Virtualoso SMS és Virtualoso VoiceCenter – hasonlóan beruházási költség és forráslekötés nélkül, havidíjas konstrukcióban juthatnak hozzá a vállalkozások.
A kis – és középvállalkozók számára a talán az lehet a legvonzóbb ebben a konstrukcióban, hogy a Virtuloso BackUp havidíját a választott adatmegőrzési időtartam, valamint az adatmentések során mentett összes GB határozza meg. A szolgáltatásnak így nincs fix havidíja, de a költségek az igények alapján előre kiszámíthatóak.
A T-Systems-nél a védett adatok tárolása a közép-kelet Európa legbiztonságosabb szervertermében történik.
A szolgáltatás részeként első alkalommal a T-Systems szakemberei a kijelölt teljes vállalati adatállományt elmentik, akár online, de nagy mennyiségű állomány estén, adathordozóról is. Ezt követően a beállított rendszer naponta, automatikusan elindítja az adatváltozások biztonsági mentését. Egy esetleges adatvesztés, vírustámadás, külső vagy belső támadás esetén nemcsak az aktuális napi állapot tölthető vissza, hanem akár a napokkal, a hetekkel, vagy a hónapokkal korábbi is.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]