2010. április 22. - 16:22
Idén még több kezdő vállalkozás van bukásra ítélve, mint a tavalyi évben. A magyar cégek száma a válság ellenére viszont hónapról hónapra növekszik. 2010 elején körülbelül 4,5 százalékkal több vállalat volt Magyarországon, mint az egy évvel korábban.
Keleti József Dun & Bradstreet Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a Gazdasági Rádióban azt mondta, hogy ezer magyar cégből 29 egy éven belül biztosan fizetésképtelenné válik.A céginformációs szolgáltató szakértője azt is komoly problémának tartja, hogy a magyar cégpiramisnak nagyon kicsi a teteje, vagyis kevés a nagyvállalat és rengeteg a kisebb társaság.Ezeknél a vállalkozásoknál pedig igen gyakran előfordul, hogy valaki megbukik, aztán következmények nélkül újra belekezd egy hasonló tevékenységbe.
Keleti József szerint szükséges lenni megvizsgálni, hogy a Magyarországon működő 545 ezer cégből, hány cég, amely valós működést folytat.Az is nagyon érdekes például, hogy nem éri el a 350 ezret azoknak a cégeknek a száma,amelyek adnak le mérleget évente.Pénzügyi szempontból így mindössze a cégek 60 százalékát lehet objektívan elemezni.
A leadott mérlegek között is rengeteg a nullás. 20 millió forint árbevétel felett nem több mint 150 ezer vállalkozásról lehet beszélni. A helyzeten azonban javíthat, hogy az APEH már felfüggesztheti azon cégek adószámát, akik nem teljesítik törvényi kötelezettségüket.
A Dun & Bradstreet Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a csődtörvény tavalyi módosításáról elmondta, hogy csupán minimálisan járult hozzá a csődeljárások számának növekedéséhez. A felszámolások nagyságrendjéhez képest továbbra is minimális értékekről lehet beszélni. A szakértő szerint a csődtörvény (nevénél is fogva) nagyon nehezen tudja elérni a sikeres reorganizációt. Keleti József beszélt arról is, hogy a válság okozta kockázatok továbbra is fellelhetőek. A romlás üteme azonban számottevően lassult, a második félévben talán már pozitívabban is alakulhatnak a bedőlési mutatók.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]