2012. február 6. Dóra


Brutálisan erősödik a forint

  2010. május 10. - 12:05


Az Európai Unió és az IMF 750 milliárd eurós csomagja és a jegybankok összefogása olyan optimizmust indított el a devizapiacon is amelyre napok óta nem volt példa. Az euró az 1.30-as szint fölé ment a dollárral szemben, a forint pedig már 273 alatt is volt az euró ellenében.
60 milliárd euró mozgósítható pénz, 440 milliárd euró hitelkeret és –garancia. Ha mindezt megfejeljük az IMF által felajánlott 250 milliárd euró hitelkerettel, akkor már nagyobbat durran a csomag, mint egy pénzpiaci Karl Mörser - írja devizapiaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője. Szerinte ez instant hangulatjavító, zsákos kiszerelésben. A dollár bámulatos gyorsasággal veszítette el múlt héten összeszedett erejét a magára találó euróval szemben, ismét 1.30 feletti szintekre rakétázva. Márványí Zsolt azt íja, hogy valahol mélyen azért kolompol egy kis vészcsengő, kitartóan és hosszan. Nem teljesen normális dolog ez.
A világ nagy központi bankjainak holnap induló dollár devizaswap ügyletei megteremthetik az eurónak az ellensúlyát. Az euró ellen játszó devizaspekulánsok mindképpen visszavonulót fújtak. A forint is jelentős erősödésen van túl. A múlt heti 284-es euróval szembeni mélypontokról 273-ig ment le az árfolyam. A svájci frankkal szemben a 200 feletti szintekről 190 közelébe erősödött vissza a hazai fizetőeszköz. A dollárral szembeni erősödés a leginkább szembetűnő. 225-ről 210 forintra jött vissza a dollár árfolyama.

Forrás: www.orientpress.hu



« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »

 
Mai időjárás:
Max hőm.:-10 °C
 
Min hőm.:-16 °C
 
 

Kos

Ahhoz, hogy álmaidnak, elképzeléseidnek megfelelően alakuljon 2011 pénzügyi része, alapos átalakításra van szükség. Felejtsd el a régi berögzöttségeket, az újév hozzon újdonságot az anyagiak beosztása, felhasználása terén is.

További horoszkópok »