2012. február 6. Dóra


Alakuló gazdaságpolitika?

  2010. június 07. - 13:41


Olvad a jég, de ez mire elég? Szombaton a kormány bejelentése szerint visszatértek a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycélhoz az idei év tekintetében, amely nyilvánvalóan a csütörtök-pénteki bejelentésekhez és piaci reakciókhoz kötődik. A menetrend szerint ma körvonalazódnak azok gazdasági döntések, amelyeket majd holnap jelent be a kabinet.
Néhány momentumot azonban már tegnap bejelentettek a kormányzópárt részéről. Egyebek mellett egy egykulcsos személy jövedelemadó bevezetéséről lehet szó, erről ma reggel Matolcsy György gazdasági miniszter azt nyilatkozta, hogy 15-20 százalék között lehet, amely önmagában aligha jelentene megoldást a gazdasági kérdésekre-közölték a Cashline elemzői. Emellett szóba került a magánnyugdíjpénztárak vagyonának állami kézbe kerülése, amelyet ma reggel Matolcsy egyértelműen cáfolt. Nem érkezett viszont cáfolat a bankadó kapcsán, amely egyes források szerint a hazai bankok nyereségének egyharmadára rúgna (a mérték, a kivetés alapja és menetrendje egyelőre bizonytalan). Ez vélhetően 2011-től lépne életbe és a banki operációról szóló álmoskönyvek szerint azon hazai pénzintézetek járnának kevésbé rosszul, amelyek külföldi anyabankkal rendelkeznek.A következő napokban vélhetően további részletek látnak napvilágot a kormányprogramról, a külföldi hangulat függvényében azonban elképzelhető, hogy a befektetők szemében nem lesz elegendő a 2010-es hiánycél teljesítése, hanem idővel majd a 2011-es és azt követő évek deficitpályája kerül a fókuszba. A múlt héten elvesztett bizalom visszaépülése pedig akár hosszabb időt is igénybe vehet.


[Forrás: OrientPress Hírügynökség]
 



« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »

 
Mai időjárás:
Max hőm.:-10 °C
 
Min hőm.:-16 °C
 
 

Kos

Ahhoz, hogy álmaidnak, elképzeléseidnek megfelelően alakuljon 2011 pénzügyi része, alapos átalakításra van szükség. Felejtsd el a régi berögzöttségeket, az újév hozzon újdonságot az anyagiak beosztása, felhasználása terén is.

További horoszkópok »