2010. július 06. - 10:27

Idén a külső piacokra termelő és szolgáltató ágazatok termelése nőhet leginkább, ami főleg az ipart, a közúti szállítást és a turizmust érintheti – derül ki a GKI gazdaságkutató és az Erste Bank közös előrejelzéséből. A prognózis szerint viszont a belföldi piacon érdekelt, építőipari és kereskedelmi cégek forgalma egyelőre még csökken.
Az előrejelzés az idei évre 1 százalék körüli gazdasági növekedést jósol és az alapkamat további 25 bázispontos csökkentésével számol. Az elemzés megjegyzi, hogy a forint árfolyama a második félévben a júniusinál erősebb lehet, a 270-es szint közelében mozoghat az euróval szemben.
A GKI szerint irreálisnak, illetve súlyos károkkal járónak látszik a pénzintézetektől évente és különösen idén négy hónap alatt 200 milliárd forintot beszedni. Ennek súlyos következményei lehetnek az amúgy is kemény finanszírozási feltételekre.
A Gazdaságkutató szerint elkerülhetetlennek látszik, a konvergenciaprogram aktualizálása során a kormány a költségvetési kritériumoknak való megfelelést legkésőbb 2012-re, illetve 2013-ra irányozza elő. Ez lehetővé tenné az euró 2014. évi magyarországi bevezetését. Ebben a helyzetben ésszerű lehet az euró 2014. évi bevezetésének idén év végén való meghirdetése és az ERM-2 csatlakozás kezdeményezése. Ez gazdaságpolitikai horgonyként működne, növelné a kamatcsökkentés lehetőségét, erősítené az ország tőkevonzó-képességét és hozzájárulna a következő években lehetséges növekedés gyorsításához.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]