2012. május 25. Orbán


Bevették a képviselőházat a republikánusok

  2010. november 04. - 17:24


Megszerezték a többséget a republikánusok a képviselőházban az amerikai félidős választásokon, a demokratáknak viszont sikerült megőrizniük többségüket a szenátusban. Az alsóház leendő házelnöke, John Boehner kijelentette, hogy az amerikai nép világosan megüzente az elnöknek, hogy meg kell változtatnia irányvonalát. Nancy Pelosi, az Egyesült Államok első női képviselőházi elnöke elveszette hivatalát, amelyet az új összetételű kongresszus januári megalakulásáig tölthet be.
Az előrejelzések szerint a republikánusoknak 241, a demokratáknak pedig 192 mandátumuk lesz. A republikánusok azt ígérik, hozzákezdenek az állami kiadások lefaragásához, és visszavonják az Obama legnagyobb teljesítményének számító egészségügyi reformot.
Az elemzők nagy része mondja, hogy a republikánus pártiak általában sokkal jobban kampányoltak, mint ellenfeleik.
A Szenátusban minden jel szerint többségben maradnak a demokrata pártiak, vagyis várható, hogy ismét lassul majd az időtálló amerikai alkotmányban rögzített és a Képviselőházzal, valamint az elnökkel közös alkukat igénylő törvényhozási folyamat. Politikai érdekesség, hogy Obama elnök egykori szenátori helyét Illinois államban republikánus párti politikus nyerte el.A kampányban készült közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy az amerikai választók többsége csalódott az elnökben és pártjában, és aggódik a saját jövője miatt.
A gazdaság növekedésnek indult ugyan, de ennek üteme lassú, és továbbra is magas a munkanélküliség. A törvényhozási választás után várhatóan új szakasz kezdődik az amerikai belpolitikában. Az elnöknek elvileg jóval nehezebb dolga lesz, tervei végrehajtásához ugyanis közös nevezőre kell majd jutnia az őt kitartóan támadó politikai riválisokkal.
Közben a kaliforniaiak többsége elutasította a marihuána legalizálását azon a népszavazáson, amelyet az amerikai félidős választásokkal egy időben tartottak. A legalizálás ellen kampányoltak republikánus és demokrata politikusok is. A New York Times szerint az eredmény egyáltalán nem volt szoros. A lap hozzáteszi, hogy a kaliforniai népszavazási szabályokat tekintve valószínű, hogy hamarosan újra napirendre kerül a kérdés.
Forrás: OrientPress Hírügynökség


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »