2011. január 28. - 12:02

A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület a tájegység gazdasági jövőképét az erős helyi gazdaság megteremtésében látja. Ezért a szervezet a – közgazdasági értelemben vett – helyi piacra kívánja stratégiáját fókuszálni. Ennek fontos eleme a helyi termelés, a helyi feldolgozás, a helyi szolgáltatás, a helyi értékesítés és a helyi fogyasztás. A lokális piac ilyetén való bővítése, erősítése nem nélkülözheti egy helyi pénz bevezetését sem. Egyebek mellett így indokolják az újabb helyi pénz bevezetését, amely 1:1 arányban lesz a forinttal.
Ez a Rábaközben azért is kap külön hangsúlyt, mivel a tájegység polgáraiban erős a helyi identitás. A tapasztalatok azt mutatják ugyanis, hogy gazdasági irányváltást nem lehet végrehajtani mentális, empatikus megközelítés nélkül. Másrészt a térségi „szoft” elemek, - mint például az identitás – segítenek ennek a belső felhajtóerőnek a becsatornázásában, az ún. szinergia hatás kiváltásában. A kettő összekapcsolásával rövidtávon siker koronázhatja a rábaközi tallér bevezetését. Ennek előkészítése keretében jött létre együttműködési megállapodás az egyesület és a HAMI Összefogunk Európai Szövetkezet között.
A rábaközi tallér tájegységi karakterének minél jobb kihangsúlyozása érdekében egyesületünk ötletpályázatot hirdet. A Rábaköz helyi „pénze” – hasonlóan a forinthoz – 500, 1000, 2000, 5000, 10 000 és 20 000 talléros címletekben kerül majd forgalomba. Ezeken a címleteken markánsan meg kívánják jeleníteni tájegységük emblematikus értékeit. Ezek lehetnek személyek, épületek, táji, természeti értékek, szobrok, műalkotások, az egyediséget hangsúlyozó tájtermékek, a néprajz , a népművészet tárgyi emlékei, stb. A fenti kategóriákra vonatkozóan várnak ötletleírásokat magánszemélyektől (gyermekek, fiatalok, felnőttek), intézményektől, iskoláktól, civil és non-profit szervezetektől, közösségektől, egyházaktól, vállalkozásoktól, önkormányzatoktól. Az ötletek egységes kezelhetősége érdekében az érintettek egy ajánlólapon keresztül tehetik meg javaslatukat. Egy ajánló több javaslatot is tehet, de csak önálló ajánlólappal!
Azt kérik, hogy az ajánlólap kitöltésével és visszajuttatásával sokan járuljanak hozzá egy vagy több ötlettel a rábaközi tallér arculatformálásához. Az ajánlatok mellé grafikai megjelenítésre nincs szükség, de adott esetben képanyag csatolható. Mindenképpen szükséges viszont az indoklás, amiért fontosnak tartja valaki, hogy javaslata felkerüljön a rábaközi tallér valamelyik címletére. Az egyesület tervei szerint a címletek egyik oldalára mindenképpen személyek képmása kerül fel.
A javaslatokat február 1-től 15-ig várják a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület posta-, illetve e-mail címére. Február 20-a és március 5-e között a bíráló bizottság által kiválasztott javaslatokat egyesületünk honlapján nyilvánosságra hozzuk, és szavazásra bocsátják. A szavazás lezárását követően az egyesület elnöksége végső döntést hoz a rábaközi tallér arculati ötleteire vonatkozóan.
Forrás: OrientPress Hírügynökség