2011. február 16. - 15:44

Az eurozóna gazdasága a negyedik negyedévben a harmadik negyedévnek megfelelő ütemben növekedett, míg a várakozások kisebb további emelkedést vártak. Az Eurostat jelentése szerint az eurozóna országaiban a GDP növekedése 0,3 százalékra volt tehető, a 27 tagállamban pedig 0,2 százalékot ért el. Az előző év harmadik negyedévével összehasonlítva a szezonálisan kiigazított GDP 2 százalékkal nőtt az eurozónában, a tagállamok területén pedig 2,1 százalékkal.
A korábbi adatközlések szerint a francia GDP 0,3 százalékkal nőtt tavaly az utolsó negyedévben a harmadik negyedévhez képest, miközben 0,4-0,6 százalékos emelkedéssel kalkuláltak. A német gazdaság a várt 0,5 százalék helyett csak 0,4 százalékkal nőtt tavaly az utolsó negyedévében. Az olasz gazdaság 0,1 százalékos negyedéves növekedése is elmaradt a várttól. A görög gazdaság 1,4 százalékkal zsugorodott az előző negyedévhez képest, a spanyol adatot pedig holnap ismerhetjük meg.
Egy másik adat szerint az eurozóna külkereskedelmi egyenlege 0,5 milliárd euró többletet mutatott decemberben, míg egy évvel korábban 3,2 milliárd eurót tett ki. A novemberi adatot az eredetileg közölt 0,4 milliárd euró deficitről 1,5 milliárd eurós hiányra rontották. Decemberben az export 0,4 százalékkal esett vissza, míg az import 1,1 százalékkal emelkedett. Az első becslés szerint az eurozónában 2010-ban 0,7 milliárd euró többletet regisztráltak, szemben a 2009-ben látott 16,6 milliárd euró többlettel.
Közben a német ZEW gazdaságkutató által számított gazdasági hangulatindex kismértékben növekedett februárban a német gazdasági talpraállásra való várakozások közepette. A konkrét számértékeket tekintve a hangulatindex a januári 15,4 pontos értékről 15,7 pontra emelkedett, mely bőven elmarad az elemzők által várt 20 ponttól. A jelenlegi helyzetmegítélés részindexe 82,8 pontról 85,2 pontra emelkedett. A Zew közgazdásza szerint a megkérdezettek továbbra is bíznak a német gazdaság gyorsulásában, a szuverén adósságproblémák nem jelentenek az üzleti ciklusra kockázatot már, és kiemelték, hogy javult az üzleti környezet mind az Egyesült Államokban, mind az eurozónában. Azonban az infláció a következő hat hónapban tovább bővülhet, amely majd fokozatosan a kamatemelési várakozásokat is megemeli majd.
Forrás: OrientPress Hírügynökség