2012. május 25. Orbán


Kamatot emelt a svéd jegybank

  2011. február 16. - 15:36


Kamatot emelt tegnap a svéd jegybank, amely az inflációs veszélyek miatt 1.25 százalékról 1.5 százalékra növelte a skandináv államban érvényes jegybanki alaprátát. A döntést követően a svéd korona látványos erősödésbe kezdett, és gyakorlatilag 10 éves csúcsot állított be az euróval szemben, 8.78-as szint fölé. Az EURSEK csak november óta 7 százalékot erősödött. A piacon egyébként arra számítottak az utóbbi időben, hogy a 8.75-ös érték fölött interveniálni fog a jegybank, hogy megakadályozza a korona túlzott erősödését, amely az export vezérelt gazdaság versenyképességének árthat.
Svédország némileg kilóg ugyanis az európai kontextusból, lévén nem tagja a közös térségnek, viszont gazdasági fejlettségét tekintve sokkal inkább hasonlít a centrum országokhoz, mint akár az eurózóna perifériájához, vagy a kelet-közép európai államokhoz. Az export vezérelt – elsősorban feldolgozóipari és szolgáltató exportra alapozott – svéd gazdaság komolyan megszenvedte a 2007-2008-as nemzetközi visszaesést, aminek hatására a vállalati kapacitásokat gyorsan leépítették.
Ugyanakkor az unó centrumában 2010 közepe óta tartó fellendülés - elsősorban a svéd gazdasággal sok tekintetben komplementer Németországban - komoly kapacitásfeltöltést idézett elő a skandináv államban, amelynek hatására a növekedési mutatók jócskán az uniós átlag fölé kerültek az utóbbi negyedévekben, és az idei évre könnyen 5 százalék fölötti átlagos éves bővülést eredményezhetnek, ami ráadásul érezteti a hatását a munkaerőpiacon, ez pedig pozitív visszacsatolással járhat a középtávú növekedési kilátásokra.
Inflációs oldalról ez azt eredményezte, hogy a svéd jegybank volt az egyik első olyan monetáris központ, amely levált a nemzetközi irányt követő lazító trendről és megkezdte a kilépési stratégiát a válság idején életbe léptetett rendkívüli intézkedéseiből, vagyis beindította a kamatemelési ciklust. Legutóbb december közepén emelkedett 1.25 százalékra az irányadó ráta.
A monetáris szigorítást ráadásul fiskális oldalról is támogatja a konzervatív svéd kormány – amelyet 2010-ben választottak újra – ennek köszönhetően az Európai Uniós egyik legalacsonyabb hiánymutatójával büszkélkedhet Stockholm, az idei GDP arányos deficit alig lesz 1 százalék fölött - az előrejelzésünk szerint - míg 2012-re egyensúlyi helyzetbe kerülhet a svéd államháztartási egyenleg. Mindez érződik a korona eddigi teljesítményén is, idén gyakorlatilag a monetáris szigorítással párhuzamosan folyamatosan erősödő pályán mozoghat az EUR/SEK-írták az Equilor elemzői.
Forrás: OrientPress Hírügynökség 


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »