Széleskörű palettát érint a gyógyszerkassza átalakításával kapcsolatos ötletelés. Egyelőre nehéz számszerűsíteni, hogy az egyes gyógyszergyártókat hogyan fogja érinteni a kormány átalakítási terve, ám ami fontos, hogy a hét második felében megkezdődnek az egyeztetések a szakmai szervezetekkel a gyógyszerek állami támogatásának átalakításáról - olvasható a Magyar Nemzetben.A lap értesülései szerint, ami pozitív hír lehet a gyógyszergyártóknak, hogy a Széll Kálmán-tervben eredetileg szereplő 2013-ig végrehajtandó 120 milliárd forintos kivonás helyett lehet, hogy csak 100 milliárddal fogják megkurtítani a kasszát. Ugyanakkor a részletek még váratnak magukra. Az újság által összegzett forgatókönyvek szerint két lehetőség áll a kormány előtt: vagy hatósági árakat vezet be a gyógyszerpiacon, ám ezzel azt kockáztatja, hogy több nemzetközi gyártó és forgalmazó kivonulhat Magyarországról. Ezért ennél valószínűbb forgatókönyv, hogy a támogatási rendszert alakítják át. Ez esetben bevételnövelő intézkedés lehet, ha a gyártók által fizetett 12 százalékos különadó megemelése (18 százalékra vagy 20 százalékra). A kormány emelhetné az orvoslátogatók után fizetett díjat és az is szóba került, hogy az un. támogatásvolumen szerződéseket kötnék újra (ebben határozzák meg, hogy a biztosító mekkora mennyiség után juttat tb-támogatást). A kiadáscsökkentéshez olyan intézkedéseket vezethetnek be, mint pl. az eredmény szemléletű támogatási rendszer, vagyis a kívánt hatás érvényesülésétől függne a támogatási szint megtartása. Elképzelhető még nemzetközi referenciaárazás bevezetése és a lejáró szabadalommal rendelkező gyógyszerek esetében pedig, hogy forgalomtól függne, milyen támogatást kaphatnak azok gyártói - írták az Equilor elemzői.

Max hőm.: 24 °C
Min hőm.: 15 °C
Mérleg