Egyes elemzői vélemények szerint éppen a legrászorultabbak esnek ki a januártól ismét életbe lépő szociálpolitikai támogatástól. Az egyszeri, vissza nem térítendő támogatás legkevesebb 800 ezer forint, a plafon 2,5 millió. Október közepén hozták nyilvánosságra az új szociálpolitikai támogatás feltételeit. A finomított szocpol kifizetései januárban kezdődnek.A támogatást kizárólag új lakás vásárlására vagy építésére lehet igényelni. Meghatározták a gyermeklétszám alapján a négyzetmétert is. Két gyerek esetén minimum 60 négyzetméteres lakás a feltétel. Ezzel szemben — a felmérések szerint — a fiatal házasok többsége, jelentős szülői támogatás mellett is a 45—50 négyzetméteres fészekrakást győzi - számol be róla a Békés Megyei Hírlap. A szocpol feltételei közé tartozik, hogy az igénylőknek nem lehet saját tulajdonú lakásuk, s a szülők egyike minimum hat hónapos munkaviszonnyal rendelkezzen. Az új építésű lakásnak, háznak legalább B energiakategóriába kell tartoznia. Több ingatlancég már végzett számításokat. Eszerint a családok jobban járnak, ha használt otthont vásárolnak támogatás nélkül. Az új szocpol hibájaként róják fel, hogy minél nagyobb lakást vesz egy család, annál több pénzt ad az állam. Vagyis, a jobb módúak járnak jól. A kétgyermekeseknél akár 500, a háromgyermekeseknél 800, a négy, vagy több gyermeket nevelőknél 900 ezer forint is lehet családonként a támogatás összege közötti különbség.

Max hőm.: 24 °C
Min hőm.: 15 °C
Mérleg