2012. február 6. Dóra


Banki adatok tömeges átadása

  2010. július 06. - 10:22


Az Európai Parlament négy hónappal ezelőtt elsősorban adatvédelmi okok miatt utasította el az Egyesült Államokkal kötendő, bankadatcseréről szóló egyezmény jóváhagyását. A képviselők most egy újabb változatról szavazhatnak. Ez biztosítaná, hogy az európai adatok ne kerülhessenek ellenőrzés nélkül harmadik országokba. Az új jogszabályjavaslat értelmében ideiglenesen továbbra is lehetőség lenne a banki adatok tömeges átadására, azonban ezt megelőzően az amerikai hatóságok minden kérelmét jóvá kellene hagynia az Europolnak.
Az EP-képviselőknek sikerült elérniük, hogy az európai polgárok kártérítést követelhessenek az amerikai hatóságoktól, ha azok visszaélnének adataikkal.
A képviselők kezdeményezésére - amerikai mintára - egy éven belül megkezdik egy a terrorcselekmények finanszírozását nyomon követő európai program létrehozását. Ezáltal az unió képes lenne arra, hogy egy állandó, európai szervezeten keresztül elemezze a banki adatokat. Az Európai Tanács által június 28-án elfogadott egyezményről július 5-én szavaz az EP alapjogi bizottsága. A plenáris ülés ezek után július 7-én voksolhat.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »

 
Mai időjárás:
Max hőm.:-10 °C
 
Min hőm.:-16 °C
 
 

Kos

Ahhoz, hogy álmaidnak, elképzeléseidnek megfelelően alakuljon 2011 pénzügyi része, alapos átalakításra van szükség. Felejtsd el a régi berögzöttségeket, az újév hozzon újdonságot az anyagiak beosztása, felhasználása terén is.

További horoszkópok »