2012. május 25. Orbán


Egyeztetéssel új amerikai-orosz atomszerződésről

  2009. április 24. - 15:37


Rövid egyeztetést tartottak orosz és amerikai diplomaták pénteken Rómában arról az új szerződésről, amely felváltaná a hidegháború idején kötött nukleáris fegyverzetkorlátozási egyezményt,a START-ot, ami az év végén jár le. Hivatalos tájékoztatás szerint a római találkozó csupán "technikai" megbeszélés volt, amelyen arról döntöttek, hogy az érdemi tanácskozást valamikor májusban kezdik meg Washingtonban.
 
Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök a G20-as országok márciusi londoni találkozója idején tartott kétoldalú megbeszélésükön megállapodtak arról, hogy az év végéig új szerződés kötnek az atomfegyverekről. Az orosz külügyminisztérium szóvivője azt közölte nemrég, hogy a tényleges tárgyalásokat az új szerződésről Hillary Clinton amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kezdi meg májusban, miközben a két fél kijelölt tárgyalói folyamatosan egyeztetnek és tartanak megbeszéléseket egymással.

A START (hivatalosan Strategic Arms Reduction Treaty - Stratégiai Fegyvereket Korlátozó Egyezmény) a nukleáris fegyvereket korlátozó egyezmény, eredetileg az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió kötötte. Az egyezményt Ronald Reagan néhai amerikai elnök javasolta eredetileg. A második START egyezmény aláírásakor START I-nek nevezték el. A START I-et 1991. július 31-én írták alá, öt hónappal a Szovjetunió felbomlása előtt. Az egyezmény különböző típusú hordozók és robbanófejek számát korlátozta. Később az USA, Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna között maradt érvényben. Azóta Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna teljesen megszabadult a nukleáris fegyverektől.


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »