2012. május 25. Orbán


Nagy spórolás az USA-ban

  2011. február 16. - 15:52


Nem igazán tett jót a piaci hangulatnak az amerikai elnök költségvetési bejelentése. Barack Obama hosszú távú költségvetési elképzeléseket tárt a kongresszus elé, azzal a céllal, hogy a szövetségi hiány tíz év múlva több mint ezer milliárd dollárral kevesebb legyen, mint az eddigi folyamatok szerint várható lenne. A deficitcsökkentés kétharmada kiadáscsökkentésből származna, így például öt évre befagyasztanák a nem biztonsági jellegű, nem törvényesen kötelező kiadásokat. Ez kétszáz szövetségi finanszírozási, támogatási programot érint - például a kisjövedelműek fűtési támogatását is.
A védelmi kiadásokból 78 milliárd dollárt faragnának le. Az egészségvédelmi kiadásokra 62 milliárddal jutna kevesebb 2020-ban, mint korábban tervezték. Megtakarítást hozhat a kisebb deficit finanszírozási költségének csökkenése is. Több központi pénzre számíthat viszont az oktatás és az infrastruktúra. A hiánycsökkentés maradékának a több adó lenne a forrása, mindenekelőtt abból, hogy nem újítják meg az előző, Bush-kormányzat adta adókönnyítéseket. Ezeket utoljára decemberben hosszabbították meg még egy évre. A gazdasági növekedés gyorsulásából is több adóbevételre számít az amerikai kormány. A most beterjesztett javaslatokkal Obama teljesíti azt az ígéretét, hogy 2013. januárra felére csökkenti a szövetségi hiányt ahhoz képest, amit 2009. januári beiktatásakor kapott az előző kormányzattól. Az Egyesült Államok hazai összterméke várhatón 3,1 százalékkal lesz nagyobb az idei utolsó negyedévben, mint a tavalyi utolsó negyedévben, majd átlagosan 4 százalékkal nő jövőre, a Barack Obama elnök által hétfőn előterjesztett költségvetési javaslatok sarokszámai szerint. Tavaly 2,5 százalékkal bővült az amerikai gazdaság a kormányzat becslése szerint. A költségvetési elképzelések csak 2015-re számítanak a munkanélküliség 5,9 százalékos szintjére. Tavaly 9,6 százalékon tetőzött a munkanélküliség az Egyesült Államokban, jövőre 8,6 százalékot jósol a kormányzat.
 
Forrás: OrientPress Hírügynökség 


« Vissza a főoldalra | Vissza a gazdasági rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »