2009. május 12. - 14:41
„Kapcsolatokat építünk, nem hálózatot.”
A Györe család négy tagja tíz évvel ezelőtt egy kispesti panellakásban élt hatvannyolc négyzetméteren. Marika 35, Géza 43 év után ment nyugdíjba a MÁV-tól. Marika családjában nemzedékek óta divat volt a vasutas szakma, ő maga adatrögzítőként kezdte, majd főfelügyelőként ment nyugdíjba. Férje, Géza kocsivizsgáló volt előbb Szolnokon, majd később felkerült Pestre, a Nyugati pályaudvarra. Ekkoriban autójuk egy 1200-as Zsiguli volt.
Hálózatépítéssel először 1991-ben találkoztak, Amway termékeket forgalmazva a német Schwarz házaspár vonalában indultak. Túl nagy sikereket azonban nem értek el, mivel a szponzoraikról másolt rossz meghívástechnikával dolgoztak. Több mint három év sikertelenség után visszaadták vállalkozói igazolványukat, szinte fel is adták MLM-es álmaikat, amikor Marika megismert egy új terméket, amit szintén MLM rendszerben forgalmaztak. Géza először teljesen ellenségesen fogadta az ötletet, később azonban, amikor megtudta, hogy magyar cégről van szó, és találkozhatnak a tulajdonosokkal is, nyitottabb lett.
A történethez az is hozzátartozik, hogy a végső döntést akkor hozták meg, amikor Marika egészségi állapota igencsak leromlott és egy doktornő előadását követően megtudták, hogy egy gombafertőzés a bajok okozója. Ekkor fordultak a táplálék-kiegészítők és így az Ökonet felé.
Györe Marika és Géza, azóta többfajta módszerrel is sikeresen dolgozik az Ökonet rendszerében. A babszemelmélet szerint egyszerre több vasat tartanak a tűzbe, ahol lehet, közvetlen értékesítenek. Géza nagyszerűen alkalmazza az úgynevezett hideg hívás technikáját, ami abból áll, hogy egyszerre több álláskeresőt is felhív, sikeres üzletet ajánlva. Az arányok (25 emberből 5 érdeklődik, 2 eljön a bemutatóra, egy belép) azt mutatják, hogy ebben az üzletben is kemény munkával érhetnek el sikereket. Marika a személyes kontaktus híve, empatikus, nyílt természetével a buszmegállóban is képes kapcsolatokat építeni. A bemutatókat általában felváltva csinálják.
Módszerük sikerességét legjobban az együtt töltött 37 év bizonyítja, hiszen az évek során felmerülő kisebb-nagyobb problémák ellenére, a kitartó és megfeszített munkájuk gyümölcseként elmondhatják, hogy Magyarország egyik legsikeresebb hálózatépítő párosa az övék.
Gyönyörű kétszintes pestszentlőrinci családi házuk kertjében gyűlik össze a család apraja-nagyja a családi ünnepekkor. Garázsukban egy Skoda SuperB 1.9 PD-Tdi áll, aminek kilométerórája igen sokat mutat, hiszen Marika képes az ország minden szegletébe elmenni az üzlet érdekében. Szabadidejükben beutazzák a Földet: Mallorca, Kréta, Tunézia, Los Angeles és Kuba, csak párat említve mesés útjaik közül.
A sikereket halmozva egy éve Györe Marika elsőként lett „nyugdíjas” nőként hálózatigazgató az Ökonetben. Életfilozófiájuk lehetne az, hogy sohasem késő változtatni, megvalósítani álmainkat.