Kathy Summer ? Sikered titka: a személyiségfejlődés II.

Alázat és elfogadás

Üdvözöllek cikksorozatom újabb részében, mely a személyiségfejlődésről szól. Szerintem valójában ennek kellene lennie az első és legfontosabb törekvésnek mindenki életében. Lehet, hogy ez már lerágott csontnak tűnik, de abból gondolom, hogy nem az, mert szinte nap mint nap érkeznek hozzám kérdések ezzel kapcsolatban. Sokan szeretnének javulni, fejlődni, de nem tudják, hol kezdjék. Nehéz sorrendet felállítani, mely szempontokat figyelembe véve tegyek bármit is az első helyre, de hosszas töprengés és 35 év élettapasztalat után úgy döntöttem, hogy a befutó mindenképpen az alázat.

Elárulok Neked egy titkot: ennek a szónak alig 3-4 éve vagyok tudatában. Bár hasonlóan megfogalmazva találkoztam már vele korábban is szinte folyamatosan, mégis el kellett telnie nem kevés időnek, míg nagyjából letisztult bennem, és végre képes voltam tudatosan is alkalmazni, és hiszem, hogy ennek köszönhetem mindazt, amit az utóbbi években elértem. Nézzük meg egy kicsit távolabbról is a kérdést. A multi level marketingben sokan a gyors meggazdagodás lehetőségét látják. Nem kétlem, hogy vannak olyanok, akiknek ez sikerül is, de én nem hiszek benne. Egyrészt azért, mert a rövid távú sikernek többnyire nagy ára van, másrészt pedig azért, mert még az óra is másképp ketyeg ebben a szakmában. A „rövid idő alatt” nem pár napot vagy hetet, hanem hosszú, verejtékes hónapokat – akár másfél évet is jelenthet…

Biztosan Te is hallottad már a lottónyertesek rémtörténeteit, akiknek fogalmuk sincs, mit kezdjenek az ölükbe hullott hatalmas összeggel, és legtöbbször ész nélkül elherdálják, és egy-két év múlva sokkal szegényebbek, mint a „szerencséjük” előtt. Az ok borzasztóan egyszerű: megfelelő személyiség nélkül hiába a rengeteg pénz, mire észbe kapnak, már ki is folyt a kezükből. Elfelejtik, hogy ezt az új élethelyzetet nem ők teremtették meg, nem ők hozták létre, hanem csupán egy szerencsés csillagállás, és valószínűleg még nincsenek felkészülve a fogadására – hiszen ha elég érettek lennének rá, valószínűleg már megteremteni (és megtartani!) is képesek lettek volna.

Ez itt most egy hatásszünet. Kérlek, olvasd el újra az előző rész utolsó pár szavát a gondolatjel után. Megvárom :)

Igen, a pénz mindig oda vándorol, ahol jól bánnak vele, ahol jó körülményeket biztosítanak neki. Nem véletlenül mondják, hogy ha a világ összes vagyonát egyenlően szétosztanák a Föld lakói között, pár év múlva nagyjából ugyanúgy rendeződne vissza minden, ahogy most van, hiszen egy újrafelosztással senki nem lenne sem okosabb, sem butább; ugyanúgy a már meglevő képességeit használná mindenki a további életében, ahogy azt korábban is tette (természetesen van néhány kivétel, aki továbbtanul :D). Nyilvánvalóan nem szabad elfeledkezni az ún. lelki vagy szellemi okokról sem (ki hogy nevezi), hiszen a tudatalattinkban olyan dolgok rejtőzhetnek, melyek megakadályozhatják a valódi gazdagság vagy bőség elérését. Én azonban nem szeretnék felmenteni senkit, mert hiszem azt, hogy egyrészt már annyiféle technika létezik, amivel felül lehet kerekedni a bennünk rejtőzködő, rosszindulatú kisördögökön, hogy csak az nem tudja kiiktatni őket, aki nem akarja, másrészt pedig még ha ezt valaki lehetetlennek is tartja, az sem ok arra, hogy meg se próbálja legalább az ésszerűséget bevezetni az életébe.

Léteznek alapszabályok, melyek közül már az is elég lenne, ha kezdetben csak az elsőt betartaná mindenki: Költs kevesebbet, mint amennyit keresel! Ennyire egyszerű – és hidd el nekem, a többi sem bonyolultabb ennél. Mi köze mindennek a címben említett alázathoz? Látszólag már a pénzügyi intelligencia kérdését feszegetem, de ez nem véletlen. Talán ez az egyik legkényesebb terület a hétköznapokban, és nem sokan szeretik, ha rátapintanak erre a gyenge pontjukra… Egyesek kifejezetten ki is kérik maguknak, ha valaki megpróbál (pont) nekik tanácsot adni. És itt van a kutya elásva. Nem az a baj, ha valaki azt hiszi, hogy amit tesz, az úgy jó, hiszen egy adott helyzetben mindig mindenki a lehető legjobban cselekszik (hiszen ha tudna jobb megoldást, akkor azt választaná!).

A probléma az, hogy sokan elfelejtik, hogy nem körülöttük forog a világ, és hajlamosak magukat mindenki más fölé helyezni, és innentől gyakorlatilag a saját korlátaik miatt nem fejlődnek tovább – vagy nem jó irányba. Rengeteg nézőpont létezik, amit érdemes megismerni, de ha nem hallgatunk meg másokat, akkor erre soha nem lesz alkalmunk – vagy pedig túl későn, túl nagy áldozatok árán… Én is elkövettem ezt a hibát – a sikereimmel együtt az egóm is növekedett. Szerencsére az önfejlesztést ennek ellenére nem hagytam abba, és azt vettem észre, hogy ez a szó (alázat) egyre többször köszön vissza: előadásokon, könyvekben, beszélgetések alkalmával, szinte már a falak is ezt visszhangozták. Éreztem, hogy valami készülődik, hogy valami még mindig nincs rendben velem, de hiába vettem elő a szótárakat, hogy meghatározzam e szó jelentését, kicsit úgy éreztem magam, mintha egy vaknak próbálnám elmagyarázni a színeket…

Természetesen nem estem kétségbe, sejtettem, hogy ez már a vihar előtti csend, és vártam, mikor omlanak rám (majd le) a falak, és történik meg a „felismerés”. Biztosan Te is voltál már úgy, hogy az Istennek nem akartál valamit megérteni, hiába próbálkoztál vele, de amikor megtapasztaltad, akkor szinte azonnal leesett a tantusz, miről van szó. Igen, ez az a pillanat, amikor az elmélet gyakorlattá válik, és abban a pillanatban valahol legbelül összeáll a kép. Mint egyfajta megvilágosodás. Nos, így voltam ezzel én is. Pár évvel ezelőtt egy konferencia egyik szünetében egy beszélgetés fültanúja voltam, és azon kaptam magam, hogy megint épp ítélkezem valaki felett. Egy meglehetősen beképzelt, öntelt pasas osztotta az észt az őt hallgatóknak, akik minden szaván csüggtek, én meg közben arra gondoltam, micsoda egy majom… De persze ismerjük a mondást: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”, így hát minden ellenszenvem legyőzve elhatároztam, hogy inkább odafigyelek arra, amit mond (még ha nem is egyszerű ezt megtenni), hátha tanulok tőle valamit. Az alázat ugye nem más, mint valaki más „felsőbbrendűségének” elismerése (nem összekeverendő a megalázkodással!), pl. amikor megadod neki is a kellő tiszteletet; odafigyelsz rá, türelmesen meghallgatod, nem döngölöd a sárba akkor sem, ha nem értesz vele egyet (még akkor sem, ha úgy érzed, Neked van igazad!). Egyszerűen csak elismered az értékeit, és meghajolsz előttük – de ez nem azt jelenti, hogy Te ettől kevesebb lennél, sőt! Ahogy teltek a percek, egyre érdekesebb lett a monológ. Még mindig csak távoli hallgató voltam, de mihelyt eldöntöttem magamban, hogy nem azzal foglalkozom, hogy az illető esetleg egy szélhámos, észrevettem, hogy egyre több hasznos dolgot mond. Persze pufogtatta a közhelyeket, ahogy azt illik, és rengeteg dologgal, amit mondott, továbbra sem értettem egyet, de egyszer csak elhangzott valami olyasmi is, ami felett mások átsiklottak, de nekem akkor nagyon betalált.

Elindított bennem valamit, ami az élet egy mélyebb megértését szolgálta nálam. Arról, amit mondott, eszembe jutott valami más, és onnantól már nem volt visszaút. Beindultak a kerekek, zakatolt az agyam, és napokig nem tudtam aludni. Hatalmas tanulság volt ez számomra. Végre felkerült az i-re a pont. Amit korábbi tanítóim elkezdtek, sikerült befejeznem, és végre megértettem (mert átélhettem), mi is az alázat, és hogy akár még ennyire hasznos is tud lenni. Szóval, érdemes volt megpróbálni alkalmazni – azóta pedig tudatosan gyakorlom. Sosem tudhatod Te sem, ki és mit hoz Számodra – de abban biztos lehetsz, hogy semmi nem véletlen. Minden okkal történik, csak észre kell venned.

Ha elég érett vagy hozzá, észreveszed (ha felkészültél a pillanatra, hidd el, megtalál…); ha nem, akkor majd legközelebb – a kérdés mindig csak az, vajon lesz-e legközelebb, és az mikor következik be. Mai tanácsom tehát: először próbálj meg mindent és mindenkit olyannak elfogadni, amilyen, és ne akard egyből megváltoztatni.

Lehet, hogy Te valamit jobban tudsz, de hallgasd meg a másik felet, mert abból is tanulhatsz. Lehet, hogy most nem vagy elégedett önmagaddal, de először fogadd el magad ilyen „tökéletlennek”, hiszen ez jelentheti Számodra azt a biztos alapot, amiről a következő lépcsőre is felkapaszkodhatsz – és ami majd a fejlődésed fogja szolgálni. Lehet, hogy minden porcikád tiltakozik egy helyzet ellen, amibe belekerültél, de várd ki a végét, és vond le a megfelelő tanulságokat! Valami miatt ennek így kellett lennie, és higgy abban, hogy ez az egész – minden megpróbáltatásával és gyötrelmével együtt – Érted van!

Légy alázatos, tisztelettudó és türelmes, még ha ez nem is mindig egyszerű. Sokkal inkább kérdezz, mint magyarázz. Vonulj háttérbe, és csak figyelj. Meglátod, az élet teljesen más lesz, mint amilyennek eddig láttad (ráadásul külső szemlélőként átlátni is sokkal könnyebb egy helyzetet, mint amikor benne vagy…). Engedd, hogy egy kicsit elüljön Körülötted a zaj – el fog ülni Benned is. Távolodj el a világtól, hogy közelebb kerülhess önmagadhoz – hidd el, megéri ;)

Kathy Summer

http://www.kathysummer.com/