Kathy Summer ? Sikered titka: a személyiségfejlődés III.

Önbecsülés, önbizalom

Ahogy már előző cikkemben is említettem, először saját magadat kell elfogadnod olyannak, amilyen vagy. Tudom, ez nem mindig egyszerű, hiszen szinte mindenkinek vannak olyan tulajdonságai, amiket sokkal inkább megváltoztatni, mint elfogadni szeretne saját magán.

Két dolog lehetséges:

1. Valóban meg lehet változtatni azt a kevésbé kedvelt dolgot, legyen az egy belső tulajdonság vagy egy külső jegy;

2. Nem lehet megváltoztatni, vagy csak nagy erőfeszítések árán.

A második kategóriába esőkkel jobb, ha egyelőre nem foglalkozol. Miért? Egyrészt, mert túl sok energiába kerül, amit inkább az első kategóriába eső dolgokra kellene fordítanod, másrészt pedig rengeteg kudarcélmény forrása lehet.

Nézzünk egy egyszerű példát. Bár nem minden fotón látszik, szeplős vagyok. Gyerekkoromban nagyon utáltam, és állandóan csodakenőcsöket kerestem (és használtam), hogy eltüntessem őket. A tél még elviselhető volt számomra, de a nyári időszak maga volt a katasztrófa, pláne, hogy nekem lételemem a Nap…

Tudom, gyerekesnek hangzik ez az egész, de ha nem voltál szeplős, nem tudod átérezni ezt a „hatalmas” problémát. Tehát arra kérlek, folytasd az olvasást, mert talán a saját életed szeplőire is ráismersz, és megoldást találsz majd a következő gondolatok között.

Nézzük, mi történt nálam: állandóan küzdöttem valami olyasmi ellen, ami a Jó Isten, a Természet és a gének szerint így tökéletes. Csúnyának éreztem magam, és utáltam tükörbe nézni, mert állandóan azt láttam, hogy koszos az arcom, és soha nem tudtam lemosni róla ezt a mocskot.

Mivel emiatt nem tetszettem magamnak, nem is szerettem magam, így meg aztán nehéz elvárni másoktól, hogy szeressenek…

Arról nem beszélve, hogy ez csak egy külsőség, és sokaknak fel sem tűnik, vagy ha észre is veszik, nem foglalkoznak vele (nem ragályos :D), ráadásul olyanok is léteznek, akiknek ez kifejezetten tetszik. Persze édesanyám is egyfolytában e harmadik csoportba sorolta magát, pont ezért nem tudtam másoknak sem elhinni, hogy a szeplők lehetnek aranyosak is, és azt hittem, csak gúnyolódnak.

Szóval évtizedeken át ádáz küzdelmet folytattam a szeplőim (és ezzel önmagam) ellen, és nem vettem észre, hogy közben szépen folyamatosan áthelyeződik a fókuszom egy szinte megoldhatatlan probléma kezelésére, ahelyett, hogy olyan dolgokkal foglalkoztam volna, melyekkel tényleg érdemes.

Van, aki ennek a rabjává válik, és állandóan fogyókúrázik, küzd a kopaszsága ellen, vagy próbálja legyőzni valamelyik rossz szokását/szenvedélyét.

Miért nem túl jó dolog ez? Azért, mert – én legalábbis ezt tapasztaltam – minél több figyelmet adok egy problémának, annál nagyobbra nő. Egészen addig, míg már az egész életemet ki nem tölti, és lépten-nyomon belé nem botlok valamilyen formában.

Nézzük, mi történt a szeplőimmel. Reggel felkeltem, belenéztem a tükörbe, egy koszos arc nézett vissza rám – és ezt a koszt bizony nem lehetett lemosni, mert oda lett kódolva. Máris garantálva volt a rosszkedv és az önbizalomhiány. Biztos voltam benne, hogy mindenki csúnyának lát, hiszen én is annak láttam magam.

Egy ilyen jó kezdés után menj ki az utcára, és próbálj meg kedves lenni az emberekkel… Vagy hidd el, hogy nem a szeplőidet bámulják, miközben Rád néznek. Vagy ha azt mondják, helyes vagy, nem épp gúnyolódnak Rajtad. Vagy ha a munkatársaid felhívják a figyelmedet, hogy van valami az arcodon (pl. egy morzsa vagy egy valódi maszat), nem a pigmentecskéidre céloznak. Gyakorlatilag bárki bármit mond vagy tesz, személyeskedésnek fogod fel, és nem tudsz szabadulni a témától. Éld le így minden napod, és meglátod, egy idő után odáig jutsz, hogy az egyetlen célod, hogy megtaláld a legbarátságosabb fát és a legerősebb kötelet…

Fókuszálj a problémádra – és mindenhol szembe fog jönni Veled. Nem fogsz tudni szabadulni tőle.

Mondok én valamit: 10-ből 9 ember észre sem veszi a Te szeplőidet sem; vagy átsiklik felette, mert nem lényegi kérdés, vagy elfogadja, hogy Te ilyen vagy, és eszébe nem jut a „fogyatékosságodon” agyalni. Neki természetes, hogy Te olyan vagy, amilyen. Mindegy, hogy az külső vagy belső tulajdonság. Nézd meg a barátaidat! Az egyik állandóan ugyanazokat a vicceket meséli, már fárasztó, de nem így szereted? Ha nem ilyen lenne, nem is ő lenne! Vagy ott a másik, aki elég szerencsétlen módon folyton olyankor tesz megjegyzéseket, amikor nem kellene, és akarata ellenére mindig betalál, mert megint le van maradva valamiről… Vagy a szomszédod. Máson sem jár az esze, csak az ifjúkori nőcsábász hőstettein, melyekből ki tudja, mi igaz, és mi nem… De egyiküket sem akarod megváltoztatni, vagy igen?

Szerintem Neked sem azzal telik a napod, hogy azon gondolkodsz, hogy a kollégádnak vajon miért olyan ritka a haja, miért dadog, ha ideges, miért van az egyik füle kicsit feljebb, mint a másik… Ő ilyen, és Te elfogadtad. Viszont kiváló szakember, számíthatsz rá, ha bajban vagy, és mindig tudja, mikor dugja az orrod alá a frissen főzött kávét vagy hívjon el sörözni, hogy egy jót beszélgessetek.

A tetteik alapján ítélik meg az embereket. Bár valóban létezik az első benyomás és a külsőségek, az élet hosszú távon mindig igazolja: az alapján emlékeznek Rád és ítélnek meg, hogy milyen ember vagy legbelül, és hogy miket cselekszel – nem pedig, hogy hogy nézel ki.

Ha Te is elfogadod magadat olyannak, amilyen vagy, mások is azt fogják érezni Rajtad, hogy elégedett, kiegyensúlyozott ember vagy, nem egy paragép, aki egyfolytában a frusztrációival van elfoglalva. Az idegességed rezgéseit érzékeli a környezeted; átragad másokra is, és szerintem nem sok ember szereti az ilyen atmoszférát – ezért inkább messze elkerülnek. Ismersz olyan embert, aki túlsúlyos létére fogyókúrával kapcsolatos dolgot árul? Szerintem nem is egyet! Pedig elvileg egy teltebb személy nem túl hiteles, pláne, ha csak azt látod, hogy még mindig van rajta felesleg bőven, és nem tudod, hogy pár kilót már leadott… Sokkal inkább egy vékonyabb személy lenne optimális, aki egyfolytában az előtte-utána képeit mutogatja…

Mégsem mindig ez történik! Nem az számít, hogy mi lenne jó, hanem az, hogy aki csinálja, aszerint mi működhet, és mi nem. Ismerek jó pár sikeres hálózatépítőt, akiknek még nem sikerült karcsúra fogyniuk a saját maguk által ajánlott készítményekkel – de rengeteg embernek már tudtak segíteni, hogy nekik sikerüljön! És ez pont elég, hogy tudják, hogy tényleg hihetnek abban, amit csinálnak; a visszajelzések őket igazolják! Előttük még hosszú út áll, és haladnak rajta, ahogy tudnak, de nem szegi kedvüket, és nem kudarcként, hanem egy átlagosnál nagyobb kihívásként tekintenek a túlsúlyukra, de közben nem nézegetik magukat a tükörben, és szörnyülködnek azon reggeltől estig, hogy mekkora a tokájuk…

Az önbizalom az önbecsülésből fakad. Írtam erről is a „Gyémánt félkrajcár” című könyvemben, a motivációs piramisnál, ahol az ösztönzés fajtáit vettem górcső alá. Nagyon tanulságos és nem túl könnyen emészthető rész, többször is el kell olvasni, de megéri.

Röviden összefoglalom Neked, hogy én mit tennék, ha azt szeretném, hogy nagyobb legyen az önbizalmam:

1. Osztályoznám magam, hogy

a) szerintem mi miatt vagyok jó, mik az értékeim, mitől vagyok különleges, stb. és

b) mi az, amin inkább változtatnék .

2. Innen kétfelé ágazik az út:

Az a) listát folyamatosan bővíteném. Amikor valami az eszembe jutna, azonnal felírnám rá, és biztos, hogy naponta többször is elolvasnám: felkelés után azonnal, és közvetlenül lefekvés előtt is (napközben pedig, amikor szükségét érzem). Lehet, hogy ez úgy hangzik, mint egy öntrenírozás, de ne foglalkozz azzal, mit gondolnak erről mások. Ha kipróbálod, és beválik, miért ne alkalmaznád? Egyébként is: Neked kell együtt élned magaddal a nap 24 órájában, és ha ettől csak egy kicsit is jobban érzed magad, akkor csináld. Ez a módszer csak egy a sok közül, bármelyiket alkalmazhatod, amelyiket ismered, a lényeg, hogy tudd: Te egy különleges és értékes ember vagy, és másoknak szükségük van Rád, mert Te valóban képes vagy nekik segíteni!

A b), azaz a kihívás lista, ahogy a nevében is benne van, nem egy leányálom. Adhatsz neki más nevet is, de én ezt találtam a legjobbnak, mert sokkal motiválóbb, mint mondjuk a fogyatékosságaim listája elnevezés J Ahogy ezt már korábban is említettem, ennek két csoportja van: azok a külső-belső tulajdonságok ill. jegyek, amiket meg lehet változtatni (és érdemes is), és azok, melyeket egyelőre nem, vagy csak nagy erőfeszítések árán. Fontos, hogy külön kezeld e kettőt!

Nyugodtan adj időt magadnak, hogy eldönts, mit hova sorolnál, és szépen írj be mindent oda, ahova szerinted tartozik, majd pedig időről időre fusd át (ne órákon át nézegesd!!!), és aktualizáld ezt a listát. Lehet, hogy ami most még a nem kezelhetőbe kerül, egy idő után kezelhetővé válik, vagy a szeplőimből kiindulva átkerülhet a különlegesség kategóriába, amit megszeretsz…

Igen, jól hallottad! Elfogadtam a szeplőimet, amik állítólag különböző villanásos eljárásokkal már kezelhetőek is lennének, de már nem célom, hogy megváltoztassam őket (léteznek ennél sokkal fontosabb dolgok is az életben…). Tény, hogy bizonyos alkalmak, pl. rendezvények vagy hivatalos fotózások alkalmával egy jó sminkkel eltüntetésre kerülnek, de valóban léteznek édesanyámon kívül is olyanok, akiknek tetszenek. Az emberek nagy része továbbra sem foglalkozik vele, sokszor nem is emlékeznek rá, és ennek a különlegességemnek köszönhetően még egy sorozat egyik arca is vagyok az egyik kereskedelmi csatornán…

Hétköznapokon már nem is sminkelek (ami korábban elképzelhetetlen volt!), szóval könnyen előfordulhat, hogy fel sem fogsz ismerni, ha szembe jövök Veled az utcán, ha eddig még csak a könyvborítón találkoztál velem. :D

Tudom, a Te problémád sokkal nagyobb, mint az én szeplőim, de hidd el, mindenki a maga baját érzi a legnagyobbnak.

Teljesen megértelek, és támogatlak is abbéli törekvésedben, hogy változz meg, ha kedved tartja. De mindig rangsorolj! Mérlegelj, hogy mivel érdemes foglalkoznod, és mivel nem. Koncentrálj az a) listára. Nevezd el valahogy, pl. szíverősítő vagy energialista. Olvasgasd, amikor kedved tartja, és meríts belőle erőt!

A kihíváslistádat ritkábban vedd elő. Válaszd ki azt az egyetlen pontját, ami jelenleg Számodra a legfontosabb, és nap mint nap, lépésről lépésre dolgozz a leküzdésén, aztán ha eggyel megvagy, jöhet a következő (ha logikusan alá tudod támasztani, hogy néhányat párhuzamosan érdemes csinálni, ám legyen; a Te listád, a Te életed, elképzelhető, hogy valóban jó ötlet, de figyelj arra, hogy ne aprózd szét magad, mindig legyen meg a fókusz!).

Lehet, hogy mások szerint úgy mászkálsz egész nap, mint aki citromba harapott, de ha valóban szomorú vagy, akkor ne játszd meg magad! Ha amiatt vagy képtelen mosolyogni, mert nem szépek a fogaid, akkor vagy menj el fogorvoshoz, vagy ne mosolyogj továbbra sem. Ha úgy érzed, a legnagyobb bajod, hogy meggondolatlanul elherdálod a jövedelmed, akkor ne foglalkozz a borús ábrázatoddal, hanem tanuld meg, hogyan kell beosztani a pénzed. Ez a tudás valószínűleg a mosolyodra és az általános kedélyállapotodra is hatással lesz. ;)

Nem ördöngösségek ezek. Mindenki képes rá, Te is. Nem születik mindenki magabiztosnak, de fokozatosan azzá tud válni. Te is visszanyerheted még az elveszített önbecsülésed is, ha pontosan tisztában vagy az értékeiddel, ezeket felhasználva segítesz másoknak, akiktől folyamatos pozitív visszajelzéseket kapva megerősödhetsz. Ha magadat emeled piedesztálra (/nagyfokú erkölcsi/ megbecsülés jelképe), öntelt leszel, és nem sok igaz barátod lesz – ha mások szeretete, tisztelete és hálája emel fel, akkor az önbizalmad is erősödni fog; bizonyosságot nyersz önmagadra és a cselekedeteidre vonatkozóan, és megbecsülöd önmagad, ezáltal magabiztos leszel. Ez szinte mindenkinél egy (hosszabb) folyamat eredménye, és kinél előbb, kinél később következik be.

Jó, ha tudod, hogy a valódi önbecsülésen és önbizalmon mindenkinek dolgoznia kell (bár tény, hogy vannak, akik már eleve jobb helyzetből indulnak). Kemény munka; rengeteg megpróbáltatás, tapasztalat és tanulás áll mögötte… De a jó hír az, hogy az út mindenki előtt nyitva áll: bárki bejárhatja, aki szeretné. Hogy hogyan, erről fog szólni következő cikkem, melyben az önfejlesztésről és a tanulás fontosságáról lesz szó.

Kathy Summer

http://kathysummer.com/