2009. szeptember 04. - 9:22

A Flavon max Fogyasztói Klub
5. születésnapját ünnepli 2009. szeptember 12.-én, melynek keretében egy születésnapi rendezvénnyel kedveskedik, mellyel szeretne köszönetet mondani terjesztőinek a töretlen sikerekért, valamint hogy a megnövekedett forgalom miatt Lengyelország után Romániában is sikerült irodát nyitnia.
Vendégelőadó lesz Prof. Dr. Dinya Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
Koncertet ad Zsédenyi Adrienn „Zséda”, és több meglepetés előadásra is számolhatnak a megjelent vendégek.
A rendezvény 2009. szeptember 12.-én, szombaton délelőtt tíz órától délután öt óráig tart majd a Budapest Kongresszusi Központ (1123 Budapest, Jagelló út 1-3.) Pátria termében.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak a teljesen ingyenes eseményen.
A Flavon max Fogyasztói Klub 2004. augusztus 16-án jött létre azzal a céllal, hogy emberek millióinak juttassa el az egészségesebb és sikeresebb élet lehetőségét.
Azóta Európa-szerte több mint 70 ezren csatlakoztak, a cég forgalmának több mint fele a külföldi értékesítésből adódik. A cég vezetői Gaál László és felesége Sziklás Johanna, fiúkkal, Jr. Gaál Lászlóval együtt működtetik a Fogyasztói Klubot, sikerükről az elmúlt öt év tesz tanúbizonyságot.
Érdeklődni a cég képviselőjénél, Piránszki Lindánál a +3670-967-88-52- es telefonszámon lehet a rendezvény előtt és alatt is.
Szulyák Erzsébet